Bali - kilencedik nap - Kuta, Padma, Balangan, Legian

Hát ez talán a leghosszabb eddigi bejegyzés lett, bocs :(
De vígasztaljon, hogy kb. annyi szép dolog történt velem egy nap alatt, mint normálisan két-három hónap alatt!

Ma a svédek ébresztettek, elfogyasztottuk a príma reggelit a hotelben, és én már pattantam is a motoromra, hogy körülnézzek, hova érdemes menni. Padma mellett döntöttem, ami jó döntésnek bizonyult: nem szörfözött senki, úgyhogy tök egyedül kezdhettem neki a session-nek (utána is maximum öten voltunk. Cső ugyan nem volt, de shortboarddal életem leghosszabb meneteit mentem, és már kifejezetetten a cutback-et gyakoroltam, éreztem a témát nagyon. Úgyhogy ezt most megint életem legjobb szörfözésének deklarálom. :)

Aztán hazafelé átszaggattam a sikátorokon, dugókon, járdán, kocsik között, mindenhol a robogómmal, a deszkával az oldalán. Nagyon gyorsan felvettem a ritmust: már idegesít, ha egy motoros nem megy elég gyorsan a kocsik között, ha több mint 5 centi van a két oldalon :) Ja, egyszer most már hozzá is értem egy parkoló motorhoz a szörftartó gumi részével. Lehet hogy egy kicsit vissza kéne vennem :)

És végül: most intéztem el a szállóban, hogy az előre lefoglalt 4 nap helyett csak 2 napot maradok, mert Peti felajánlotta, hogy nála lakhatok két napig, amivel 600.000 rúpiát spórolok, amit most hirtelen nem is tudom, hogy mire fogok elverni :) Ágy ugyan nincs, csak polifoam, de én szeretek azon aludni.

Summa summarum egyszerűen leírhatatlan, hogy végül minden mennyire fasza lett! Iszonyú jó hogy itt vagyok, ha tehetném, maradnék még, de talán jobb így, ideje továbbvinni az életemet, és ha tényleg így jól fejeződik be az utazás, akkor nagyon-nagyon sok energiával térek haza!


A nap folyamán történt további események (rekonstrukció):

Délután elmentünk Petiékkel Balanganra, egy kis falu melletti viszonylag elhagyatott partszakaszra, ahol egy közös szörföt is nyomtunk. Hihetetlen ez a hely! Úgy örülök, hogy végre kirakhatom ezeket a fotókat, mert ezek a legszebbek az utazásom során!! (egy részük Janó érdeme! :) ) Balangan egy kis homokos part sziklákkal körülvéve, a homokon 4-5 bambusz vázas ház, fűből szőtt falakkal.
Na az egyik ilyen aljába raktuk le a cuccainkat fűből készült kosarakba. Fényképező, iratok, stb., minden! Ide annyira nem jön senki, csak a szörfösök, hogy elég ennyi security. :) 
Gyorsan megtanultam, hogy miért mindig a szörftartóba kell rakni a deszkát, amikor a falnak támasztva eldőlt :(( Komolyabb baja szerencsére nem lett, úgyhogy neki is vághattunk az óceánnak.

Balangan második nagy kincse, hogy a kunyhóból kilépve a homokon csak olyan 5 métert kell megtenni, majd lehet is kievezni a töréshez, ami szintén nagyon közel van.

(Visszafele néha nehézkesebb, amikor apályban ugyanitt már gyalog kell kijönni a korallokon...). A törés egyszerűen tökéletes: gyönyörű hosszú balos, eszetlenül gyors, és üreges - nem igazán van idő figurázni. Ha az ember elkapja a hullámot, akkor beleáll izomból, és irgalmatlan tempóban elkezd szaggatni – általában jó hosszan. Őrültjó!!! :) Azt hiszem kimondhatjuk, hogy ez a kedvenc törésem! :) (ráadásul úgy, hogy azóta voltam már Uluwatun is!!)

Ami meglepetéssel tud szolgálni, hogy a korallon a törésnél olyan sekély tud lenni a víz, hogy amikor az ember duck-dive-ol (azaz lenyomja a deszkát a víz alá, hogy bebújjon a hullám alá), akkor néha az hozzáér a korallhoz. Ez elég kellemetlen tud lenni a deszkának is, meg a szörfösnek is, mivel így nem tud elég mélyre menni, és akkor ugye a hullám nyer...

Másik meglepő tapasztalat, amikor az ember csak ül a deszkáján a víz közepén, várja a másfél-két méteres hullámokat, teljesen belemerülve a figyelésbe, és akkor hirtelen az egyik lába hozzáér a korallhoz... Eléggé ráparáztam tőle először! De persze nem kell a rinya, ettől olyan tökéletesek a hullámok!

Mégegy őrült jó dolog: olyan is volt, hogy amikor nem jött a hullám, és sima volt a víz, akkor láttam azokat a sárga-fekete-fehér vitorlás vagy milyen halakat úszkálni a lábaim körül, mindenféle színes korallokkal a háttérben! Búvárszemüveg sem kellett (később azért persze kivittem egyet, és menetek között búvárkodtam kicsit :) )

Na, találtam is egy képet a halacskáról: 
Há némá'! Há a tehénke megeszi a motoromat!
LucaJanó is megérkezett
Kellemes hely
Luca Balanganon :)
No comment

Szörf után gondoltam egyet, és rájöttem, hogy nincs szükségem a város adta kényelemre! Meg arra is, hogy napi 5 dollárt még ki tudok azért fizetni, hogy a Paradicsomban lakjak. Eldöntöttem hát, hogy itt fogom tölteni a hátralevő napjaimat, ami nyilvánvalóan nagyon nagyon szuper döntésnek bizonyult. Foglaltam is gyorsan szállást (kézzel-lábbal, mert az angolt nem annyira bírják itt), aztán visszamentünk a városba. Ja, és van még néhány fotó itt (a balangani képek nagy része a következő bejegyzésekben kerül majd ki, ezek csak ízelítők)

Az esti eseményeket nehéz kicsit összegyűjteni, mert elég durva volt a parti. Először Kután egy svéd csávó kocsmájában voltunk, ahol élőzene ment vak kongással, és elektromos gitár helyett elektromos hegedűssel.

Eszetlen jó zenét nyomtak, főleg a gitár/hegedű szólók tették emlékezetessé a zenét. Aztán elmentünk egy helyre Legianban, ittunk valamit, de nem tetszett, úgyhogy vissza Kutára (ez mind taxival ment), aztán Kután megint buliztunk, énekeltem Paradise Cityt,

meg ittunk Long Island-et, aztán átmentünk valami nagy dizsibe Kutára, és aztán jött a Zseniális ötlet a frissen szerzett új barátoktól: menjünk Legiánra, de nem is akárhova, ugyanarra a helyre, ami szar volt 2 órája, de most már állítólag jó. Hát tényleg jó lett :) Kicsit elvesztettem a fonalat, de összesen azt hiszem 7 (!!) különböző helyen voltunk, négyszer tettük meg a távolságot a két város között, sokat vitáztunk sófőrökkel, azt nem tudom, milyen nyelven, aztán valamilyen Equadori lánnyal ismerkedtem meg közelebbről, aki feltűnően szép volt. Pontosan nem tisztázott okok miatt valamiért aztán mégsem aludt a La Hotel Walonban, de úgy sejtem, nem rajtam múlt! :)) Ettől függetlenül eszetlen jó buli volt, nagyon-nagyon jól mulattunk. Kár, hogy egy csomó csomó dologra nem emlékszem. Még jó, hogy ennyit leírtam! :)



Bali - nyolcadik (?) nap - Kuta

Hát igazán csodálatosan jókedvem van ma (9-dik nap)!

Az egész tegap kezdődött (8-dik nap): Voltam szörfözni 2-szer vagy 3-szor, de a délelőttiek nem voltak valami jók. Aztán kimentem naplementében is, de szintén nagyon bezárós volt az egész part, úgyhogy csüggedtem kicsit (amúgy se volt jó az egész nap, Felkai Petiéket nem értem el, meg a svédeket sem, a szörf se ment jól). Na szóval zártak be a hullámok, de szép üregesen, úgyhogy egyszer aztán mégiscsak benéztem, lesz, ami lesz alapon, és észrevettem, hogyha rámzár a hullám, akkor sem halok meg. Kezdtem fáradni kicsit ugyan, de eldöntöttem hogy most, vagy soha, csövezni kell. Úgyhogy szépen akkurátusan belementem minden olyan hullámba, amiről láttam hogy az orrom előtt zár be, és próbáltam bebújni. És aztá néhány próbálkozás után sikerült is, igaz csak úgy 2-3 tizedmásodpercre, de láttam belülről a csövet!!!!!!

JUHUUUUUUUUUUU!!! Ez volt az egyetlen terv,amit kitűztem magam elé a 7 hónap utazásra. Nem tudom, hogy mennyire számít ez érvényesnek, hiszen ki nem tudtam jönni a csőből, de leszarom, mert éreztem a fejemen, ahogy csapkod a víz, láttam a csövet belülről, innentől kezdve mindenki bekaphassa!!! :-D Ja és persze mindezt naplementében. Eszetlen nyugis látvány naplementében, 30 fokos (!!) vízben nézni, ahogy evezésnél a kezem belemerül az olajosan síma lilásan tükröződő vízbe. Na ezért érdemes idejönni. Még egyszer sem fáztam. És persze nem is fogok.

Kb így néz ki a beach:

Utána találkoztam Felkai Petivel, aki itt tanul egyetemen indonézül (és még ösztöndíjat is kap érte!!! :D ) meg LucaJanóval, akik utazgatnak keresztbe-kasul Ázsián egy évig. Ők nagyon vágják az itteni szitut, úgyhogy gyorsan el is mentünk egy brazil étterembe, ahol ettem igazi brazil kaját. Egy tál babot, mellé egy tányér zöldséget meg húst, meg fűrészport. Na mindegy, jót ettünk, jót beszélgettünk, volt miről: még sose találkoztunk :) Aztán megbeszéltük, hogy ma délután megyünk szörfözni, és Janó megmutatja majd az egyik secret spot-ját, amit kemény 150.000-ért mutattak meg neki a helyiek. Állítólag ott senki nincs. (Ez azért jó, mert mindenhol máshol tömeg van). Azt is megbeszéltük, hogy másnap megyünk Ulura. Ami ugye Ázsia leghíresebb hulláma, úgyhogy már ideje lesz, mert a holnapi az utolsó előtti teljes napom :(((((((

Aztán este tévénézés, mert még kábeltévém is van, egy csomó angol nyelvű adóval, bizony. Ha jól látom, azt elfelejtettem leírni, hogy átköltöztem egy burzsujabb szállodába, mert a Fat Yogi-ból kipateroltak, mert nem foglaltam előre. Ez 200.000 rúpia (20 AUD, 3800 Ft :) ), de azért elég menő. Olyannyira, hogy szentelek is neki egy külön albumot, itt: Külön Album a Hotel La Walonnak.

Azért egy képet csak kirakok kedvcsinálónak: