2010.11.19. Ekkor regisztrálta a blog a tízezredik látogatást! Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokat nézik majd az oldalt, amit azért csináltam, hogy ne felejtsek el mindent, ahogy szoktam.
Megyünk Nyunyiba meg New Englandbe
6 hónapja
Bali - hatodik nap - Ubud
Ubud. Bali leginkább ismert kiránduló célpontja, mindenki szerint nagyon szép és zöld, meg templomok (Flughafen).
Én robogóval, Jonatan és Zara Harleyval. Ez utóbbi hússzor (!) annyiba került, mint az előbbi.
Röviden összefoglalva csoda, hogy túléltük, tekintve az ázsiai autós- és motoros közlekedési morált. Amúgy ha az ember megfigyeli a káoszt, könnyen észreveheti, hogy pont emiatt eszetlenül jól vezet mindenki. Vagy csak eszetlenül. Ja tényleg, Nyenyu pont itt törte össze magát, heteket volt kórházban, és állítólag a jó szerencsének köszönheti, hogy nem vágták le a lábát (!!) Akit érdekelnek a részletek, olvassa el saját maga :) az Ahogyérzed-en.
Teljesen normális látvány errefelé:
Szóval az odaút érdekes volt nagyon. Minden faluban egy iparág volt jellemző. Ezt úgy kell érteni, hogy bementünk a faluba (áthaladtunk) és végig az út szélén ki voltak rakva a portékák - minden faluban más. Az első faluban végig kerámia volt az út szélén, a következőben fából készültek a dolgok, a harmadikban szobrokat készítettek kőből. És minden faluban csak a rá jellemző termékek szegélyezték az utat. Nagyon érdekes, én mondom:
Fa bútorok:
Kerámia:
Kőszobrok:
Láttunk sok rízsteraszt, ami szuperjó, mert azt akartam látni.
Aztán megérkeztünk Ubudba, ahol néhány templomon kívül egyéb szépségét nem nagyon láttam.
Volt még egy piac, ami az ősi retek-utcai piacra emlékeztetett - gondolom van, akinek tetszik, de szerintem csak putri. Nem is tetszett egyáltalán. Legalább vettem sarong-ot (ez a szoknya, amit itt minden férfi hord), meg csináltunk egy tök jó fotót a szemét-elhelyezési szokásokról.
Majmok is voltak, de azokat már leszartuk, le se lassítottunk. Ettünk nagyon szép helyen, rizsteraszok között. Ami persze annyiba került, mint két másik nap teljes kajapénze:
Hát kábé ennyi :) Fotók azért vannak szépen, nézzétek meg itt. Hajnalban meg be volt dugulva az orrom, fülem, meg rosszakat is álmodtam, úgyhogy elsumákoltam a hajnali szörföt :((
Baszki most néztem rá a naptárra: egy hét múlva otthon leszek. De durva. Nem várom különösebben! :)
Baszki most néztem rá a naptárra: egy hét múlva otthon leszek. De durva. Nem várom különösebben! :)
Zara gyerekként
Zara gyerekkori hobbijait még nem írtam le, úgyhogy most megteszem: A sarkkörön lakott (Svédországban), és volt hogy minusz 52 (!!!) fokban ment gyalog meglátogatni a nagyit. De ez nem az amit most leírok: szóval a szórakozás: a néhány hónapos sötétség alatt belerúgni a lámpaoszlopba, ezzel 10 perc komplett sötétséget hozni az egész falura (minden lámpa kikapcsolt). Ennek advanced verziója: 3 gyerek egymásra áll, és fent a lámpa fényérzékelőjét eltakarva talán ha jól emlékszem órákra is sötétbe lehetett burkolni a falut. Ez segített az ultimate hobbinak: lopni. A kertekből epret, meg répát, meg minden szart. Meg persze mindenki ellopta mindenki fakutyáját, amivel nem tudom amúgy mit csináltak, gondolom terhet szállítottak. Aztán másnap mindenki anyukája csodálkozott, hogy valaki más fakutyája van otthon, a saját meg nincs. Ééédes.
Daráló
Hát sajna most ez van, nincs idő blogolni. Majd.
Pénteken megyünk Hossegorba szörf táborba. Majd az is lesz. Majd. Persze!
Pénteken megyünk Hossegorba szörf táborba. Majd az is lesz. Majd. Persze!
Bali - Uluwatu fentről
Dreamland után irány Uluwatu!
Az alábbi road movie csak két perces, de még így is csak azoknak ajánlott, akik kortárs kínai könnyűzene-rajongók! :)
A sziget délnyugati csücske híres naplementéjéről,
ősi templomáról,
a majom seregről,
a Kecak (tűztánc) előadásról,
na meg persze Ázsia leghíresebb hullámjáról (ez utóbbit majd csak a magyar srácokkal látogatom meg, most nem volt rá idő)
Szóval irány a hegytető, az ott kapott sarong-okkal takarva el rövidgatyánkat megindulunk az erdőbe. Gay kifejezett utasítása ellenére Zara a fején felejti Jonatan Ray Ban napszemüvegét, és ahogy a sofőr jósolta, egy majom az első 2 percben lekapja a fejéről és elszalad vele. Miután a majom megkapja a szokásos váltságdíjat érte (azaz a helyi árusoktól vehető kaját), visszaadja a napszemüveget. De a képzés sajnos nem lehetett tökéletes, mert a napszemü sok darabban kerül vissza.
Utáltam a majmokat mindig is. A mi teóriánk egyértelműen az, hogy a helyiek tanítják ezeket a kurva majmokat a lopásra, hogy a sok túrista tőlük vegyen kaját. Amúgy félelmetes, hogy ez mennyire működik: amit a majomnak feldobnak egy kis kaját, az azzal a mozdulattal, ahogy elkapja a kaját, dobja el a lopott holmit. Őrület. Én is vettem eledelt, hogy odaadjam nekik, aztán amikor a mellényzsebemből kirántotta a majom a maradék kaját tartalmazó zacskót, akkor felhúztam magam, és elkezdtem cukkolni, mire ő heves fújtatással, és hatalmas hegyes fogainak mutogatásával válaszolt.
A vicsorgás már sajna nincs rajta a videón :(
[[ez a videó jelenleg fos. sajnos.]]
De ettől nem szartam be, csak amikor Gay mondta, hogy nononono! akkor kapcsoltam, hogy nem kéne. Azt hittem valami vallási dolog, de nem, azt mondta hogy nagyon veszélyesek, meg betegséget terjesztenek.
Közben fotóztunk sokat, mert a kilátás lélegzetelállító a sziklák tetejéről. És persze itteni szokás szerint nincs sok védmű, úgyhogy a szikla legszélére ki lehet állni, a többszáz méteres függőleges szakadékba benézni.
Annyira félelmetes, hogy még most is összerázkódom, amikor írom. Persze majmok mindenhol voltak tömegével ott is. Amikor már a táskámat akarta kinyitni egy másik kis rohadék, én meg agresszívan léptem föl, akkor már utánam is kapott, majdnem megmart, de szerencsére elugrottam, így csak az ingemet találta el. Akkor azt mondtam, hogy elég is a majmozásból, meg a kilátás fotózásából, irány a helyszín, ahol a tűztáncot ajdák elő. A tűztánc király, aki látta a Baraka-t, annak ismerős a 70 férfi körben ülve, kántálva, kezükkel kalimpálva. Csak itt még közben valami táncjátékot is előadtak a díszesen felöltözött helyiek.
Itt van két videó azoknak, akiket érdekel:
Közben lement a nap, szép volt, jó volt, irány haza.
Otthon az igazi mexikóinál kajáltunk, mint a dekadens rómaiak, kanapén fetrengve :) És még cigizni is lehetett, kár hogy már nem cigizem :(
Aztán kifingás, alvás. Fél egykor a kurva japán csajokra ébredtem, amint föl-alá randalíroznak röhögcsélve. A japánok nagyon hülyék.
Nézzetek még képeket itt.
Az alábbi road movie csak két perces, de még így is csak azoknak ajánlott, akik kortárs kínai könnyűzene-rajongók! :)
A sziget délnyugati csücske híres naplementéjéről,
ősi templomáról,
a majom seregről,
a Kecak (tűztánc) előadásról,
na meg persze Ázsia leghíresebb hullámjáról (ez utóbbit majd csak a magyar srácokkal látogatom meg, most nem volt rá idő)
Szóval irány a hegytető, az ott kapott sarong-okkal takarva el rövidgatyánkat megindulunk az erdőbe. Gay kifejezett utasítása ellenére Zara a fején felejti Jonatan Ray Ban napszemüvegét, és ahogy a sofőr jósolta, egy majom az első 2 percben lekapja a fejéről és elszalad vele. Miután a majom megkapja a szokásos váltságdíjat érte (azaz a helyi árusoktól vehető kaját), visszaadja a napszemüveget. De a képzés sajnos nem lehetett tökéletes, mert a napszemü sok darabban kerül vissza.
Utáltam a majmokat mindig is. A mi teóriánk egyértelműen az, hogy a helyiek tanítják ezeket a kurva majmokat a lopásra, hogy a sok túrista tőlük vegyen kaját. Amúgy félelmetes, hogy ez mennyire működik: amit a majomnak feldobnak egy kis kaját, az azzal a mozdulattal, ahogy elkapja a kaját, dobja el a lopott holmit. Őrület. Én is vettem eledelt, hogy odaadjam nekik, aztán amikor a mellényzsebemből kirántotta a majom a maradék kaját tartalmazó zacskót, akkor felhúztam magam, és elkezdtem cukkolni, mire ő heves fújtatással, és hatalmas hegyes fogainak mutogatásával válaszolt.
A vicsorgás már sajna nincs rajta a videón :(
[[ez a videó jelenleg fos. sajnos.]]
De ettől nem szartam be, csak amikor Gay mondta, hogy nononono! akkor kapcsoltam, hogy nem kéne. Azt hittem valami vallási dolog, de nem, azt mondta hogy nagyon veszélyesek, meg betegséget terjesztenek.
Közben fotóztunk sokat, mert a kilátás lélegzetelállító a sziklák tetejéről. És persze itteni szokás szerint nincs sok védmű, úgyhogy a szikla legszélére ki lehet állni, a többszáz méteres függőleges szakadékba benézni.
Annyira félelmetes, hogy még most is összerázkódom, amikor írom. Persze majmok mindenhol voltak tömegével ott is. Amikor már a táskámat akarta kinyitni egy másik kis rohadék, én meg agresszívan léptem föl, akkor már utánam is kapott, majdnem megmart, de szerencsére elugrottam, így csak az ingemet találta el. Akkor azt mondtam, hogy elég is a majmozásból, meg a kilátás fotózásából, irány a helyszín, ahol a tűztáncot ajdák elő. A tűztánc király, aki látta a Baraka-t, annak ismerős a 70 férfi körben ülve, kántálva, kezükkel kalimpálva. Csak itt még közben valami táncjátékot is előadtak a díszesen felöltözött helyiek.
Itt van két videó azoknak, akiket érdekel:
Közben lement a nap, szép volt, jó volt, irány haza.
Otthon az igazi mexikóinál kajáltunk, mint a dekadens rómaiak, kanapén fetrengve :) És még cigizni is lehetett, kár hogy már nem cigizem :(
Aztán kifingás, alvás. Fél egykor a kurva japán csajokra ébredtem, amint föl-alá randalíroznak röhögcsélve. A japánok nagyon hülyék.
Nézzetek még képeket itt.
Bali - Nusa Dua, Dreamland
Hajnali kelés, szörf Kuta Beachen. Semmi különös, a szörf nem volt annyira jó mint máskor, persze azért nem volt rossz (elvégre Balin szörfözöm :) ). Aztán reggeli a kis teraszomon, és indulás a svédekkel autós kirándulásra. Ők már kibérelték a kocsit, ami kiderült, hogy egy mikrobusz, úgyhogy deszkám is befért.
A pilóta neve: Gay (vagy Kay, de az előbbi viccesebb), ő mutatja meg nekünk az érdekes dolgokat dél felé. Először Nusa Dua-ba megyünk, ami a helyi luxusövezet, sorompóval lezárt terület, egy csomó kizárólag 5 csillagos szállodával, ahol a keresztszüleim is megszálltak, amikor itt jártak. Kimegyünk a partra, ami lélegzetelállító. (Közben a sofőrünk a kocsinál várakozik) A fotókon se néz ki rosszul a beach, de életben még sokkal szebb, igazi paradicsom.
Snorkelezni azonban nem lehet, zavaros a víz nagyon, úgyhogy továbbállunk egy helyre, ahol lehet hajót bérelni, elég sok alkudozás után ki is bérlünk egy tradicionális hajót, amit mindig is ki akartam próbálni! Juhuuuu! :)
A snorkel itt is szar sajnos, úgyhogy ezt az egészet buktuk. Ja nem, amikor mélyre leúsztam, akkor láttam szép halakat. Van az a jellegzetes fehér-sárga-fekete, na az annyira bátor, hogy evett a kezemből is :) Szóval nem volt teljesen nulla, de azért gáz volt.
Kicsit ideges vagyok, mert a nőci a „jók-e ma a körülmények” kérdésre dadog, majd azt kamázza, hogy nem tudja, hiszen ő az irodában ül. Ekkor kapcsolhattunk volna. Na mindegy.
A következő állomás mindenért kárpótol: Dreamland tényleg úgy néz ki, mit ha egy tündérmeséből került volna elő: A törésről visszanézve látszik, hogy a hatalmas sziklafalat csak a beach szakítja meg, két oldalt a függőleges sziklákat néhol dzsungelszerű növényzet növi be. Erre a területre épült az a sok-sok házikó, ami jellemzően lábakon áll, és valahogy kilóg a hegyoldalból, vagy annak tetején áll. Később még egy ködfátyol is leereszkedik a helyre - oylan, mintha a Gyűrűk Ura egyik mesebeli táján járnék. A víz türkiz színű, és teljesen lapos, azonban a törésen vannak bő két méteres, gyönyörű glassy hullámok, amik valahogy a semmiből tűnnek elő. Ez a legszebb beach ahol életemben voltam!! (pedig szerencsére már voltam néhányon. :) ) A fotókat nem is rakom ki, egyszerűen nem adják vissza a fílinget. Najó, a hullámokról végülis kirakhatok egy képet :)
Ja, és nem mellékesen életem legjobb meneteit futom itt: tudatosan kanyarodok fel a hullám tetejére, meg vissza, már-már cutback-nek nevezhető sebességgel. Kicsit olyan, mintha tudnék szörfözni :)
A szörf után Gay elvitt minket egy étterembe, ami nagyon szép volt, és hangulatos, és a teljes első Britney album lement, és lehetett kapni édes avokádó dzsúzt:
A többi képet itt találják.
A pilóta neve: Gay (vagy Kay, de az előbbi viccesebb), ő mutatja meg nekünk az érdekes dolgokat dél felé. Először Nusa Dua-ba megyünk, ami a helyi luxusövezet, sorompóval lezárt terület, egy csomó kizárólag 5 csillagos szállodával, ahol a keresztszüleim is megszálltak, amikor itt jártak. Kimegyünk a partra, ami lélegzetelállító. (Közben a sofőrünk a kocsinál várakozik) A fotókon se néz ki rosszul a beach, de életben még sokkal szebb, igazi paradicsom.
Snorkelezni azonban nem lehet, zavaros a víz nagyon, úgyhogy továbbállunk egy helyre, ahol lehet hajót bérelni, elég sok alkudozás után ki is bérlünk egy tradicionális hajót, amit mindig is ki akartam próbálni! Juhuuuu! :)
A snorkel itt is szar sajnos, úgyhogy ezt az egészet buktuk. Ja nem, amikor mélyre leúsztam, akkor láttam szép halakat. Van az a jellegzetes fehér-sárga-fekete, na az annyira bátor, hogy evett a kezemből is :) Szóval nem volt teljesen nulla, de azért gáz volt.
Kicsit ideges vagyok, mert a nőci a „jók-e ma a körülmények” kérdésre dadog, majd azt kamázza, hogy nem tudja, hiszen ő az irodában ül. Ekkor kapcsolhattunk volna. Na mindegy.
A következő állomás mindenért kárpótol: Dreamland tényleg úgy néz ki, mit ha egy tündérmeséből került volna elő: A törésről visszanézve látszik, hogy a hatalmas sziklafalat csak a beach szakítja meg, két oldalt a függőleges sziklákat néhol dzsungelszerű növényzet növi be. Erre a területre épült az a sok-sok házikó, ami jellemzően lábakon áll, és valahogy kilóg a hegyoldalból, vagy annak tetején áll. Később még egy ködfátyol is leereszkedik a helyre - oylan, mintha a Gyűrűk Ura egyik mesebeli táján járnék. A víz türkiz színű, és teljesen lapos, azonban a törésen vannak bő két méteres, gyönyörű glassy hullámok, amik valahogy a semmiből tűnnek elő. Ez a legszebb beach ahol életemben voltam!! (pedig szerencsére már voltam néhányon. :) ) A fotókat nem is rakom ki, egyszerűen nem adják vissza a fílinget. Najó, a hullámokról végülis kirakhatok egy képet :)
Ja, és nem mellékesen életem legjobb meneteit futom itt: tudatosan kanyarodok fel a hullám tetejére, meg vissza, már-már cutback-nek nevezhető sebességgel. Kicsit olyan, mintha tudnék szörfözni :)
A szörf után Gay elvitt minket egy étterembe, ami nagyon szép volt, és hangulatos, és a teljes első Britney album lement, és lehetett kapni édes avokádó dzsúzt:
A többi képet itt találják.
Taj Burrow Balin
Na ez most friss info, az ausztrálok büszkesége, a jelenlegi világbajnok épp Balin pörgeti magát, hogy nehogy elaludjon a VB szünetében. Ez nem annyira érdekes, csak kirakok egy képet, hogy lássátok, hogy néz ki egy takeoff, ha a világbajnok csinálja:
A képaláírás: "Sends a ripple through your gut don't it? Notice the positioning just beneath the impending scoop. Exquisite" :)
Itt a teljes cikk: http://www.stabmag.com/jed/taj-burrow-on-his-mid-season-break/
A képaláírás: "Sends a ripple through your gut don't it? Notice the positioning just beneath the impending scoop. Exquisite" :)
Itt a teljes cikk: http://www.stabmag.com/jed/taj-burrow-on-his-mid-season-break/
Bali - negyedik nap (csütörtök)
11-kor ébredtem, mert a recepciós molesztált a telefonon keresztül, nem örültem. Tegnap jól felittuk magunkat, elköltöttem jó sok lóvét, pedig egy long island csak 55.000 rúpia (6 dórá) - elég veszélyes dolog! Nem is tudom mennyit költöttem, ezt egyszerűen lehetetlen kiszámítani! :) Voltunk egy olasz étteremben, ami nagyon menő volt, élőzenével és énekes nénivel, százezer pincérrel,
Az olasz hely:
Nagyon olasz...
aztán valami nagy de üres klubban Seminyakban, aztán vissza Kután egy helyen ahol élőbe tolták a helyi zenész srácok a muzsikát, királyul. A helyi énekessel azért toltam egy Paradise City-t, akik rendszeres olvasóim, azok el tudják képzelni, bár ez most egész tűrhetően sikerült, nyilván mert nem egyedül énekeltem - felvétel azért ezúttal nem készült ;)
A svéd-finn-magyar csapat:
A két helyi srác nagyon vágta hogy mi a dörgés:
Igazán jó buli volt. Persze lehet hogy a biztonsági őr már máshogy gondolta...
Aztán reggae(!!) klub, ahol voltak elég erős arcok (még jó hogy részeg voltam, és nem láttam őket!)
aztán megint Seminyak (atyaég, ez ilyen forgalmas este volt??), de már másik hely, atom részeg beszélgetések fingom sincs miről vagy kikkel :). Aztán haza, Kuta. Éjszaka még fürödtem egyet a medencében, ami nagyon jó volt, bár majdnem elaludtam a medence szélébe kapaszkodva.
Így néz ki a medence éjszaka:
Ja, és cigiztem is egy csomót :( Zara rossz hatással van rám. Kiderült hogy nem is Sarah-nak, írják hanem Zara-nak, tehát névrokonok vagyunk, Geri szerint :) Jaaaaa, és azt nem is mondtam, hogy a karján egy ÓRIÁSI OZZY OSBOURNE TETOVÁLÁS van!!! :-D
Ozzy:
Hát ennyi, most meg várom, hogy idehozzák a reggelit a szobám teraszára, hogy a napsütésben elfogyasszam. Nice!
később...
Jót szörföztem, bár egy kicsit már zavar, hogy a tökéletes hullámok ezeken a beach break-eken bezárnak hirtelen, mint a Keravill. Majdnem agyoncsaptam egy tanuló csajszit, amikor megpróbáltam backside bebújni a csőbe. Szerintem sikerült is amúgy, csak utána összecsomagolt a hullám, és kevésen múlt, hogy a csajszit kaszáljam el. A fejem szénné égett, a többi ok.
Mindent elfelejtek: szóval voltam fodrásznál, de a csajszi annyira volt tehetséges fodrász, mint Vincent Cassel a Gyűlöletben, így hát inkább mondtam neki, hogy 4-es géppel szedje le az egészet, úgyhogy megint süni vagyok, mint oviban :) Közben az unokahúga (aki nem is volt csúnya) megpedikűrözte a lábamat, mert egyszerűbbnek tartottam, ha hagyom magam, mintha vitába szállok vele. :) Nem hitték el a koromat, ragaszkodtak a 21-hez. Aztán megkérdezték, hogy nős vagyok-e (21 évesen) és a nemleges válaszra gyanítom még kurvákat is felajánlottak nekem – azért csak gyanítom, mert nem nagyon értettem. Aztán még vagy 3 másik dolgot is rám akartak sózni, de azokat sem értettem, meg nem is érdekelt.
Ezekről nincs kép, úgyhogy inkább kirakok egy képet az utcáról, ahova gyalog kellett az összes cuccommal meg a deszkával besétálnom, mert kocsival kicsit nehézkes a járás (na erről majd rakok még majd fel képet)
Este megint szörföztem, aztán megvacsiztam a szemben levő helyen, amire azt hittem, hogy a mexikói hely, amit a többiek ajánlottak, de nem :) Azért annyira nem volt rossz, de nem volt az az igazi tulumi specialitás. Aztán alvás, kifingtam.
Tekintsétek meg a többi képet ezen a linken!
Az olasz hely:
Nagyon olasz...
aztán valami nagy de üres klubban Seminyakban, aztán vissza Kután egy helyen ahol élőbe tolták a helyi zenész srácok a muzsikát, királyul. A helyi énekessel azért toltam egy Paradise City-t, akik rendszeres olvasóim, azok el tudják képzelni, bár ez most egész tűrhetően sikerült, nyilván mert nem egyedül énekeltem - felvétel azért ezúttal nem készült ;)
A svéd-finn-magyar csapat:
A két helyi srác nagyon vágta hogy mi a dörgés:
Igazán jó buli volt. Persze lehet hogy a biztonsági őr már máshogy gondolta...
Aztán reggae(!!) klub, ahol voltak elég erős arcok (még jó hogy részeg voltam, és nem láttam őket!)
aztán megint Seminyak (atyaég, ez ilyen forgalmas este volt??), de már másik hely, atom részeg beszélgetések fingom sincs miről vagy kikkel :). Aztán haza, Kuta. Éjszaka még fürödtem egyet a medencében, ami nagyon jó volt, bár majdnem elaludtam a medence szélébe kapaszkodva.
Így néz ki a medence éjszaka:
Ja, és cigiztem is egy csomót :( Zara rossz hatással van rám. Kiderült hogy nem is Sarah-nak, írják hanem Zara-nak, tehát névrokonok vagyunk, Geri szerint :) Jaaaaa, és azt nem is mondtam, hogy a karján egy ÓRIÁSI OZZY OSBOURNE TETOVÁLÁS van!!! :-D
Ozzy:
Hát ennyi, most meg várom, hogy idehozzák a reggelit a szobám teraszára, hogy a napsütésben elfogyasszam. Nice!
később...
Jót szörföztem, bár egy kicsit már zavar, hogy a tökéletes hullámok ezeken a beach break-eken bezárnak hirtelen, mint a Keravill. Majdnem agyoncsaptam egy tanuló csajszit, amikor megpróbáltam backside bebújni a csőbe. Szerintem sikerült is amúgy, csak utána összecsomagolt a hullám, és kevésen múlt, hogy a csajszit kaszáljam el. A fejem szénné égett, a többi ok.
Mindent elfelejtek: szóval voltam fodrásznál, de a csajszi annyira volt tehetséges fodrász, mint Vincent Cassel a Gyűlöletben, így hát inkább mondtam neki, hogy 4-es géppel szedje le az egészet, úgyhogy megint süni vagyok, mint oviban :) Közben az unokahúga (aki nem is volt csúnya) megpedikűrözte a lábamat, mert egyszerűbbnek tartottam, ha hagyom magam, mintha vitába szállok vele. :) Nem hitték el a koromat, ragaszkodtak a 21-hez. Aztán megkérdezték, hogy nős vagyok-e (21 évesen) és a nemleges válaszra gyanítom még kurvákat is felajánlottak nekem – azért csak gyanítom, mert nem nagyon értettem. Aztán még vagy 3 másik dolgot is rám akartak sózni, de azokat sem értettem, meg nem is érdekelt.
Ezekről nincs kép, úgyhogy inkább kirakok egy képet az utcáról, ahova gyalog kellett az összes cuccommal meg a deszkával besétálnom, mert kocsival kicsit nehézkes a járás (na erről majd rakok még majd fel képet)
Este megint szörföztem, aztán megvacsiztam a szemben levő helyen, amire azt hittem, hogy a mexikói hely, amit a többiek ajánlottak, de nem :) Azért annyira nem volt rossz, de nem volt az az igazi tulumi specialitás. Aztán alvás, kifingtam.
Tekintsétek meg a többi képet ezen a linken!
Bali - harmadik nap
Úgy látszik, mégiscsak folytatódik a szopás: természetesen megint álmodtam valami szépet, majd felébredtem úgy fél hét felé. Gondoltam, levágom a szakállam, így hát levágtam. :) Aztán bekapcsoltam a fényképezőmet az emeleten, de láttam, hogy nincs már rajta hely. Levittem reggelihez, hogy majd ott törölgetek róla, akkor már csak fura hangot adott, de nem kapcsolt be. Azaz kifingott. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!! Az első olyan nap, amikor láthattam is volna valamit Baliból. Hát most komolyan!!!! De legalább azt is észrevettem, hogy bár vannak európai csajok a szigeten, kizárólag a pasijukkal jöttek. Gyakorlatilag családokat nem is látok, csak turbékoló párokat. Fasza!
Érdekes, hogy mindig van lejjebb. Azért határozottan bízom a pozitív fordulatban – főleg, hogy minden nap úgy tűnik, hogy már csak jobb lehet.
3/2
Na meg is jött a javulás: Átköltöztem a sziget nyugati oldalára, Kutára. A szobám ugyan nem valami fasza a Fat Yogi nevezetű szállodában, de életemben az egyik legszebb, feszített víztükrű, mélykék, két méter mély medencéjét találtam a kertben, ahol a madarak csivitelnek, a gyíkok szaladgálnak a falon, ér big mac-et és sört fogyasztani a medence szélén, ezeket ki is próbáltam az újonnan szerzett barátaimmal :) Zara-val és Jonathan-nal, Svédországból, ill. Finnországból, respectively.
Fat Yogi:
A medanszié:
Zara és Jonathan:
Tündérrózsa a kerti tavacskában:
Jó fejek a svédek, most hívtak épp a szobám telefonján, hogy menjek már át egy sörre, aztán megyünk együtt Seminyan-ba vacsizni (az az egyik szomszédos település), meg párézni. ennyi.
Ja, a csodákat ennyi! :D előtte voltam már szörfözni, a törés ugyan nem tökéletes, mert bezár gyakran, de a hullámok leírhatatlanok!!! 10mp-ig semmi, tök lapos mint az olaj, aztá egyszerre jön egy 2m-es tökéletes hulllám, aztán megint semmi vagy 10mp-ig! AWESOME! Ja, és olyan üregesek, mint a Széchenyi fa Akarattyán!!! Ilyen szép hullámokat sose láttam még, még Hawaiion se! Ja, és nem azért mondom, meg nem is számít talán hivatalosan csőnek, de mentem egy olyat, hogy a hátamon éreztem, ahogy folyamatosan csapódik rá a lip. Tehát kis túlzással tekinthető csőnek is. Bocs. :P
Ez sajnos nem én vagyok, de Kután készült a kép:
Ja, és a felívelésnek még nincs vége: most addig ütöttem a fényképezőgépet, amíg meg nem javult!!!! (egész nap elég sokat ütöttem, úgyhogy most már nem igazán hittem benn, de azért mind a 8 irányból erőteljesen ütögettem egy-egy bekapcsolás erejéig, és végül bejött a tervem :) )
A víz olyan meleg, hogy kibírhatatlan! Komolyan! TÚL MELEG A VÍZ! Sic! :) Sosem hittem volna, hogy ez lesz a bajom, de egy óránál nem tudok többet szörfözni napközben, mert püspöklila fejjel kapkodom a levegőt, mint egy dagadt 60 éves német túrista. Szerencsére naplementekor már hűvösebb van, és mivel nyugati fekvésű a beach, el lehet képzelni a látványt :) Na megyek, mert innom kell a svédekkel!
Érdekes, hogy mindig van lejjebb. Azért határozottan bízom a pozitív fordulatban – főleg, hogy minden nap úgy tűnik, hogy már csak jobb lehet.
3/2
Na meg is jött a javulás: Átköltöztem a sziget nyugati oldalára, Kutára. A szobám ugyan nem valami fasza a Fat Yogi nevezetű szállodában, de életemben az egyik legszebb, feszített víztükrű, mélykék, két méter mély medencéjét találtam a kertben, ahol a madarak csivitelnek, a gyíkok szaladgálnak a falon, ér big mac-et és sört fogyasztani a medence szélén, ezeket ki is próbáltam az újonnan szerzett barátaimmal :) Zara-val és Jonathan-nal, Svédországból, ill. Finnországból, respectively.
Fat Yogi:
A medanszié:
Zara és Jonathan:
Tündérrózsa a kerti tavacskában:
Jó fejek a svédek, most hívtak épp a szobám telefonján, hogy menjek már át egy sörre, aztán megyünk együtt Seminyan-ba vacsizni (az az egyik szomszédos település), meg párézni. ennyi.
Ja, a csodákat ennyi! :D előtte voltam már szörfözni, a törés ugyan nem tökéletes, mert bezár gyakran, de a hullámok leírhatatlanok!!! 10mp-ig semmi, tök lapos mint az olaj, aztá egyszerre jön egy 2m-es tökéletes hulllám, aztán megint semmi vagy 10mp-ig! AWESOME! Ja, és olyan üregesek, mint a Széchenyi fa Akarattyán!!! Ilyen szép hullámokat sose láttam még, még Hawaiion se! Ja, és nem azért mondom, meg nem is számít talán hivatalosan csőnek, de mentem egy olyat, hogy a hátamon éreztem, ahogy folyamatosan csapódik rá a lip. Tehát kis túlzással tekinthető csőnek is. Bocs. :P
Ez sajnos nem én vagyok, de Kután készült a kép:
Ja, és a felívelésnek még nincs vége: most addig ütöttem a fényképezőgépet, amíg meg nem javult!!!! (egész nap elég sokat ütöttem, úgyhogy most már nem igazán hittem benn, de azért mind a 8 irányból erőteljesen ütögettem egy-egy bekapcsolás erejéig, és végül bejött a tervem :) )
A víz olyan meleg, hogy kibírhatatlan! Komolyan! TÚL MELEG A VÍZ! Sic! :) Sosem hittem volna, hogy ez lesz a bajom, de egy óránál nem tudok többet szörfözni napközben, mert püspöklila fejjel kapkodom a levegőt, mint egy dagadt 60 éves német túrista. Szerencsére naplementekor már hűvösebb van, és mivel nyugati fekvésű a beach, el lehet képzelni a látványt :) Na megyek, mert innom kell a svédekkel!
Bali - első két nap
Na vasárnap van, mostam, teregettem, mosogattam, főztem, tekit takarítottam, úgyhogy a hasznos nap megkoronázásaként kirakom gyorsan az első poszt még mise előtt.
1. Reggel 2-kor keltem úgy, hogy előtte sem aludtam sokat az első bangkoki éjszakán, és azelőtt is csak 3,5 órát aludtam Coogeen.
Lement a nap, néztem a sorozatomat, és minden hangra azt hittem, hogy na jön már a menet, de nem jött. Aztán mégis. Hallottam a ritmikus dobolást / csörömpölést, felkaptam a fényképezőt, azt szaladtam le az utcára (most vettem amúgy észre, hogy az épületnek ebben a szárnyában én lakom egyedül). Szóval mentem a 20-30 fős csoport után, akik vitték a két letakart nagy alakot. Akkor jöttem rá, hogy a 3m-es szörnyek, amik az út szélén álltak idefele jövet, azok mind erre az alkalomra készültek. Szaladnom kellett, hogy tartsam a lépést a korom sötétben, ettől még több adrenalin oldódott a vérembe. Ez addig fokozódott, amig leértünk a beach-re, ahol tényleg korom sötét volt már, és a csapat bekanyarodott egy kb 1,5 m széles sikátorba, a templomkert mögött. Gondoltam nekem ez már túl sok, úgyhogy utánuk is mentem. De csalódnom kellett, mert nem gyújtották föl a témát, vagy legalábbis én nem láttam, mert hirtelen mindenki megfordult, és kezdett kijönni. Úgyhogy én is így tettem, nem is mertem megfordulni, hátha valaki felkoncol, mert egy szál fürdőgatyában vagyok :)
1. Reggel 2-kor keltem úgy, hogy előtte sem aludtam sokat az első bangkoki éjszakán, és azelőtt is csak 3,5 órát aludtam Coogeen.
2. . 2. A taxis lenyúlta a kamerámat, azaz svarci kameráját. Nem tudom, hogy direkt-e, de nem vette ki a csomagtartóból, amikor minden mást kipakolt, én meg a deszkával voltam elfoglalva, meg ugye aranyhal is vagyok. A kuuuuuuuuurva anyját!!!!!!
3. . 3. A kínaiak elfoglalták az ablak melletti ülésemet, úgyhogy semmit sem láttam az útból (Bangkok - Malajzia - Indonézia, nem lehetett pedig túl csúnya, és ráadásul még végig tűzött is a nap). Megkérdezték, hogy akarok-e a helyemen ülni – á dehogyis, maradj ott a hülye családoddal!
4. . 4. A szállás nem nyerte el száz százalékosan a tetszésemet, kicsit zöldebbnek gondoltam, több kerttel, saját terasszal. De végülis különösebb probléma nincs vele.
5. . 5. A beach nem csúnya, de nem is különösebben szép, többre számítottam, nem tudok szörfözni itt.
6. . 6. A kaja sem ízlett különösebben, ami nem csoda, mert nem szeretem az ázsiai ízeket
7. De a világbajnok: holnap van a csend napja, amit eddig is tudtam. Amit viszont nem, hogy ez mit jelent: azt jelenti, hogy nemhogy nem szörfözhetek, meg aktívkodhatok, fürödhetek, de még a szobámból se mehetek ki, hanem csendben meditálhatok, vagy olvashatok egy TELJES NAPIG!! Amúgy se lesz semmi se nyitva, nem tudom, hogy nem halok majd éhen. Ez már két nap mínusz a szörf szempontjából.
Kicsit fel****ta az agyam ez a nap. Nem csoda, hogy ebédnél csak ültem, és bámultam előre amíg vártam a kaját (volt rá időm, ha érted, mire gondolok), és azon gondolkodtam, hogy bizonyos valaki ***cenzúrázva***.
Második felvonás
Vettem telefonkártyát. Azzal, hogy kimozdultam, azonnal rá is jöttem valamire: ennyi szopás egymás tetején nem lehet véletlen. Rájöttem, hogy megint csak hisztizek és duzzogok magamban, hogy „ezt nem vagyok hajlandó elviselni”. Ez volt a fő problémám az elmúlt években, és most lehetőségem van elég erőteljesen gyakorolni ennek legyűrését :) Holnap pl. egy teljes napig. Iszonyú jó anger management tréning! El kell fogadnom, hogy 1. néhány km-rel arrébb szörfözhetnék a világ egyik legjobb szörfterületén, vagy ***cenzúrázva***. De ezek helyett egy kibaszott étteremben eszem a bali csirkét, és holnap semmit sem fogok tudni csinálni. Ha ezt el tudom fogadni, és a hiszti helyett meglátni a jó dolgokat, akkor nagyot léptem előre.
Ettől azonnal jó kedvem is lett, és a part már sokkal szebb lett naplementében, amint ezek a fotók tanúsíthatják is.
Ja, azt nem is mondtam, hogy Ádibácsiék tanácsára jöttem az első két napra Sanurba, a keleti partra, mert egy kis pihenésre vágytam. Ugyanoda mentem, ahol ő és Zsuzsi is megszállt múlt nyáron, és a házigazdák emlékeztek is rájuk! Tök érdekes tízezer kilóméterre otthontól találni ilyen közös pontokat. Olyan mint Cayucos Kaliforniában, ahol minden ismerős megszállt ottjártakor, amióta mi ott voltunk :)
Csend-napi vacsora Bintanggal:
Eszetlen nagy csinnadratta szakítja meg békés BSG nézésemet, azonnal felbaszom az agyam, természetesen.
Na kiderült hogy az őrületes hangzavar a gyerekektől jön: az egyik egy cintányért üt dobverővel, a másik egy alumínium lábost fakanállal, mindketten, mintha az életük múlna rajt. És közben eszetlenül vigyorognak, amit meg tudok érteni, én is mindig imádtam zajongani. Egy harmadik, idősebb gyerek egy vesszőnyalábot éget, a lány meg füstölőt. Az öreg hozza a kis szenteltvizes tálkáját, abból szór mindenfelé – így az én szobám elé is. Kiderült, hogy ez előkészület a holnapi csend napjára, azaz a Balinéz újévre. Remélem naplementekor sikerült majd megsasolnom a hatalmas sárkányt, amit végigkergetnek az utcán, majd meggyújtják.
Bíztató fordulat az eddig elég depresszíven haladó napomban.Lement a nap, néztem a sorozatomat, és minden hangra azt hittem, hogy na jön már a menet, de nem jött. Aztán mégis. Hallottam a ritmikus dobolást / csörömpölést, felkaptam a fényképezőt, azt szaladtam le az utcára (most vettem amúgy észre, hogy az épületnek ebben a szárnyában én lakom egyedül). Szóval mentem a 20-30 fős csoport után, akik vitték a két letakart nagy alakot. Akkor jöttem rá, hogy a 3m-es szörnyek, amik az út szélén álltak idefele jövet, azok mind erre az alkalomra készültek. Szaladnom kellett, hogy tartsam a lépést a korom sötétben, ettől még több adrenalin oldódott a vérembe. Ez addig fokozódott, amig leértünk a beach-re, ahol tényleg korom sötét volt már, és a csapat bekanyarodott egy kb 1,5 m széles sikátorba, a templomkert mögött. Gondoltam nekem ez már túl sok, úgyhogy utánuk is mentem. De csalódnom kellett, mert nem gyújtották föl a témát, vagy legalábbis én nem láttam, mert hirtelen mindenki megfordult, és kezdett kijönni. Úgyhogy én is így tettem, nem is mertem megfordulni, hátha valaki felkoncol, mert egy szál fürdőgatyában vagyok :)
Na még egy szép szobrot kirakok:
Az első két napról nem készült túl sok fotó, de azért néhányat felraktam ebbe az albumba.
Életközeli élmény
VIGYÁZAT! Ez a bejegyzés túl sok részletet tartalmaz ahhoz, hogy ne legyen unalmas a nyájas olvasó számára, de itt az volt a lényeg, hogy én ne felejtsem el az érzést, és a nyájas olvasó most is, mint mindig, csak a második lehetett.
A helyszín: Bronte, az időpont: túl rég, hogy emlékezzek rá (néhány hónapja volt, amikor még nem voltam PROFI szörfös :) ).
Már jó ideje néztem a hullámokat. Láttam, hogy olyan 2-3 méter közöttiek, tehát az én tudásomhoz túl nagyok, de azért gondoltam, hogy legalább egy kis duck-dive gyakorlásra jó lesz, meg hátha egy-két hullámot is elkapok (nagy hullámot elkapni természetesen sokkal jobb érzés, mint egy kisebbet, nem is beszélve az adrenaline-rush-ról :)
Szóval nekiszaladtam, és elég jól is vettem az akadályokat kifelé, viszonylag gyorsan átjutottam a tényleg méretes hullámok alatt, és kiértem a line-up-ra (az a hely, ahol még nem törik a hullám, ezért ott gyülekeznek a szörfösök, hogy a megfelelő hullámra ráevezzenek). Gondoltam pihenek kicsit, és aztán bemegyek (mert akkorra már észrevettem, hogy ehhez még tényleg gyakorolnom kell) de azonnal észrevettem, hogy eszetlen erős a rip (a rip tengeri áramlat, ami a parttól elfele áramol).
Zoli figyeli a lezárt Bronte hullámait (nem látszik annyira durvának, de érdemes összehasonlítani a hullámokat a házakkal):
Ismeretterjesztő intermezzo: A törésnél a sziklákon átbukó hullámok nem tudnak alul visszafolyni (mert ott vannak a sziklák), ezért befolynak a középső, homokos részre, és ott egyesülve visszatérnek az óceánba. Nagy hullámzásnál ez a sodrás kb. olyan erős, mint a Tisza ott, ahol a kis Túr siet beléje. Aki nem látott még ilyet, annak nehéz elképzelnie. Iszonyú erős tud lenni, gyakorlatilag egy láthatatlan folyó alakul ki az óceánban. Két dolgot nem szabad csinálni, ha az embert elkapja a rip:
1) Szembe evezni vele, mert nagy hullámzásnál esélyed sincs hogy előre haladj, ezért szép lassan elfáradsz, kifingasz, aztán meg kivisz az áramlat a nyílt vízre, aztán abból mindenféle bajod származhat. Már ha deszkával vagy, persze, mert úszóként ha elfáradsz, akkor ugye megfulladsz.
2) Pánikolni - Zoli már három embert mentett ki ilyen szituból. Az egyik esetben a bodyboardos srác a pánik miatt annyira kapaszkodott a board-jába, hogy nem volt képes integetni az életmentőnek, hogy mentsék ki. Ezért Zoli tologatta ki a saját boardján.
Mivel tudtam, hogy mit kell csinálni ha elkap a rip, meg már sokszor tapasztaltam, ráadásul Bronte-t ismerem is, nem szartam be, elkezdtem a parttal merőlegesen evezni, hogy kiérjek a sodrásból és aztán szépen kievezzek a partra. A probléma ott volt, hogy a rip rézsútosan vitt ki. A part déli oldala tele van vízalatti, és -fölötti sziklákkal, tehát arra nem tudtam evezni, mert a 2-3 méteres hullámok a sziklákkal számomra kedvezőtlen módon működnek együtt. Így csak a beach közepe felé tudtam evezni, de itt sajnos egy súlyos hibát követtem el (amire persze csak utólag jöttem rá): mivel a sodrás rézsútosan vitt kifelé, ezért nekem arra merőlegesen, azaz egy kicsit a nyílt víz felé kellett volna eveznem. Azonban amikor a háborgó tenger visz a nyílt víz felé, nehéz meggyőznöd magad arról, hogy az tesz neked jót, ha még kijjebb evezel. Úgyhogy sajna a parttal párhuzamos irányban eveztem, ami nem járt túl sok eredménnyel. Azaz kezdetben igen, mert az elején még jó erőben voltam, és a nem tökéletes irány dacára sikerült a line-upig eljutnom kétszer. De sajna itt is hibát követtem el: azonnal a deszkára feküdve el kellett volna kapnom egy hullámot, és a part felé bodyboardoznom. Viszont a hullámok NAGYON nagyon voltak, én meg be voltam szarva, úgyhogy ehelyett az "ok, a következőt elkapom" taktikát választottam, amivel kb. 30mp-alatt megint kint találtam magam a rossebben.
Ezt folytattam néhány alkalommal, kb. fél órán keresztül, amikor éreztem, hogy kezdek nagyon fáradni. (Azt kell elképzelni, hogy kb. gyorsúszásban úszol -eddig- fél órát folyamatosan). Szóval kezdtem fáradni, és egyre messzebb kerülni a parttól. Ekkor jutott eszembe először az a (szó szerint) bénító gondolat, hogy "tényleg, MI VAN, HA NEM TUDOM MEGCSINÁLNI??" Először még csak ebben a formában, nem ment tovább a gondolat, csak szépen éreztem, hogy gyengülnek a karjaim, amikor ez a bizonytalanság rámkúszik.
Összekaptam magam, és minden erőmet összeszedve nekiálltam megint erősen evezni. Na amikor így sem sikerült a többi szörfös közelébe kerülnöm, akkor tört el valami, és azt mondtam, hogy az életem fontosabb, mint a büszkeség, és elkezdtem a legközelebbi (kb. 30 méterre levő) srácnak integetni, aki mintha talán vissza is integetett volna. Pontosan nem láthattam, mert 1mp-ig láttam, kettőig nem, ugyanis a hullámvölgyben még a partot sem lehet ilyenkor látni, magyarul én sem vagyok látható sem a partról, sem a line-upról. Szóval a srác talán visszaintegetett, talán nem, de nem adta jelét annak, hogy vágja, hogy nem tudok kijutni.
Ilyenkor jött megint egy addig soha nem tapasztalt érzés: úgy gondoltam, hogy ha most nem jutok ki, akkor jó eséllyel kisodor a rip a nyílt vízre, és egy óceáni áramlat segítségével meg sem állok a láthatárig, ahol majd 2-3 nap haláltusa után elmúlok, vagy a cápák megesznek, ki tudja. Na ez még nem a sokkoló érzés, hanem a következő: mivel már kb. 40 perce eveztem egyfolytában, annyira kimerültem, hogy nem tudtam tovább evezni, ezért abbahagytam az evezést, az előbbi jövőkép dacára!! Képzeljétek el, hogy a kimerültségnek ez milyen szintjét jelentheti :) Szóval szépen lassan (gyorsan) sodródtam kifelé és dél-felé.
A nagy parti sziklák vonaláig kisodródni nagyon félelmetes érzés (ezeket a parti sziklákat láthatjátok a fotón Zoli fejétől balra), mert egy pici deszkán ülve (ami elsüllyed alattad, mert kb 30 liter a vízkiszorítása) észreveszed, hogy milyen kis hangya vagy az ott jelenlevő többi erőhöz képest. Na, amikor a szikláknál már száz méterrel kijjebb vagy, és már nem a parttal vagy szemben, hanem az 50m-es parti sziklákkal, akkor ez az érzés már megsemmisítő. Főleg azért, mert ismerem a vízimentők viselkedését ilyen helyzetekben: ha erős a sodrás, mindenkit azonnal (kb. 5 perc alatt) kihoznak a vízből, ugyanis az áramlatok az első számú haláleset a partokon, kb. 100-szor gyakoribb, mint a cápa, meg egyéb támadás. Szóval nagyon komolyan veszik. Amikor már nem nagyon láttam a part homokos részét, ráadásul a hullámzás miatt csak néha láttam a partot egyáltalán, jogosan gondolhattam, hogy a vízimentők szimplán nem vettek észre.
Ezért gondoltam, hogy az egyetlen esélyem, hogy a parti sétány tetején sétáló túristáknak próbálok jelezni. Fütyültem iszonyú hangosan (persze tök értelmetlen), meg integettem. Megnéztem, hogy ők még épp olyan messze vannak, hogy ha integetnének, akkor én látnám azt, úgyhogy bíztam benne hogy sikerül. Persze senki nem vett észre. Végső kétségbeesésemben már a deszkát lóbáltam a fejem fölött, de ez is eredménytelen volt.
Ilyenkor már úgy gondoltam, hogy nemcsak reális esélye van, hogy meghalok, hanem hogy -mivel minden kijutási lehetőségem megszűnt- sajnos ennek az esélye lényegesen nagyobb, mint annak, hogy túléljem. Na ez egy szar érzés. Nehéz leírni, de nagyon kemény. Azért is írom le ezt az egészet ilyen részleteiben, hogy sose felejtsem el. Amikor csak azt érzed, hogy bárcsak egy álom lenne, és most felébrednél. Meg hogy milyen sok mindent szerettél volna még csinálni az életben. Azt kell hogy mondjam, hogy kifejezetten szomorú voltam, hogy láttam ennek a (nagyapám szavaival) szépreményű gyereknek a végét.
Arra azért büszke vagyok, hogy ezzel a tudattal sem pánikoltam, pedig időről-időre fizikailag éreztem, ahogy a testem kezdene pánikolni, elgyengülni, és nekem erővel kell visszanyomnom a folyamatot.
Igazából nehéz felidéznem, mert amikor a legmélyebbre süllyedtem, akkor hallottam meg a kiáltást. Először nem láttam semmit a hullámoktól, de aztán megláttam a ski-s életmentőt, ahogy evez felém (jellemző, hogy akkor láttam meg a kb. 3 méteres deszkájával, amikor már úgy kb. 20 méterre volt tőlem)
Ezt az érzést is nehéz leírni, de nagyon hasonló ahhoz, amikor egy rémálom tényleg véget ér, és felébredsz, minden egyszerűen pompás lesz, eszméletlen boldogságot nyújt minden apróság! Amikor hazamentem később pl. tök nagy örömöt okozott, hogy ha akarok, akkor csak simán felkelek a kanapéból, és kimegyek a konyhába, és ezt megtehetem amikor csak akarom, tök egyszerű. :) Nem tudom miért volt ez olyan nagy öröm, de az volt. Szóval beszélgettem a sráccal, mondtam hogy bocs, meg milyen gáz ez, mondta hogy nem gáz, ő ezért van itt, és milyen jó, hogy nem vagyok félhalott, akkor milyen nehéz lenne kivinni, meg hogy nem én leszek az utolsó a mai nap, mert az iszonyú sodráshoz most erős, és ugyanolyan irányú szél is párosul. Mondta hogy megvárjuk, amig ideér Bondi-ról a jet-ski, addig csak pihenünk.
A jet-ski meg is érkezett, annak a vezetője is végletesen nyugodt volt, látszott, hogy ezredszerre csinálja a dolgot, meg se dobban a szíve tőle. Persze amikor aztán félig a vízben hasalva a jetski úgy 50-60-nal kivontatott a partra folyamatosan tartva a sebességet, hogy a két hatalmas hullám között a völgyben haladjunk, akkor azért megint helyreállt az adrenalin-szintem, de más esemény akkor már nem történt. Kimentem a partra, leültem Peri mellé, aki mondta, hogy már gondolta is, hogy lassan utánanéz, hogy mi lehet velem, mert régóta kint vagyok :)
A történetnek még ennyi utóélete volt, hogy a magyar buliban Darling Harbour-ban néhány nappal később Csabi (akivel akkor találkoztam először az eset után) azzal köszöntött, hogy hallom Bronte-n kimentettek a vízi mentők. Tekintve hogy Sydney egy 4 milliós város, kicsit meglepő, hogy a kb. 5 közös ismerősből valaki pont ott volt a parton, amikor ez történt :)
Na, hát ennyi.
A helyszín: Bronte, az időpont: túl rég, hogy emlékezzek rá (néhány hónapja volt, amikor még nem voltam PROFI szörfös :) ).
Már jó ideje néztem a hullámokat. Láttam, hogy olyan 2-3 méter közöttiek, tehát az én tudásomhoz túl nagyok, de azért gondoltam, hogy legalább egy kis duck-dive gyakorlásra jó lesz, meg hátha egy-két hullámot is elkapok (nagy hullámot elkapni természetesen sokkal jobb érzés, mint egy kisebbet, nem is beszélve az adrenaline-rush-ról :)
Szóval nekiszaladtam, és elég jól is vettem az akadályokat kifelé, viszonylag gyorsan átjutottam a tényleg méretes hullámok alatt, és kiértem a line-up-ra (az a hely, ahol még nem törik a hullám, ezért ott gyülekeznek a szörfösök, hogy a megfelelő hullámra ráevezzenek). Gondoltam pihenek kicsit, és aztán bemegyek (mert akkorra már észrevettem, hogy ehhez még tényleg gyakorolnom kell) de azonnal észrevettem, hogy eszetlen erős a rip (a rip tengeri áramlat, ami a parttól elfele áramol).
Zoli figyeli a lezárt Bronte hullámait (nem látszik annyira durvának, de érdemes összehasonlítani a hullámokat a házakkal):
Ismeretterjesztő intermezzo: A törésnél a sziklákon átbukó hullámok nem tudnak alul visszafolyni (mert ott vannak a sziklák), ezért befolynak a középső, homokos részre, és ott egyesülve visszatérnek az óceánba. Nagy hullámzásnál ez a sodrás kb. olyan erős, mint a Tisza ott, ahol a kis Túr siet beléje. Aki nem látott még ilyet, annak nehéz elképzelnie. Iszonyú erős tud lenni, gyakorlatilag egy láthatatlan folyó alakul ki az óceánban. Két dolgot nem szabad csinálni, ha az embert elkapja a rip:
1) Szembe evezni vele, mert nagy hullámzásnál esélyed sincs hogy előre haladj, ezért szép lassan elfáradsz, kifingasz, aztán meg kivisz az áramlat a nyílt vízre, aztán abból mindenféle bajod származhat. Már ha deszkával vagy, persze, mert úszóként ha elfáradsz, akkor ugye megfulladsz.
2) Pánikolni - Zoli már három embert mentett ki ilyen szituból. Az egyik esetben a bodyboardos srác a pánik miatt annyira kapaszkodott a board-jába, hogy nem volt képes integetni az életmentőnek, hogy mentsék ki. Ezért Zoli tologatta ki a saját boardján.
Mivel tudtam, hogy mit kell csinálni ha elkap a rip, meg már sokszor tapasztaltam, ráadásul Bronte-t ismerem is, nem szartam be, elkezdtem a parttal merőlegesen evezni, hogy kiérjek a sodrásból és aztán szépen kievezzek a partra. A probléma ott volt, hogy a rip rézsútosan vitt ki. A part déli oldala tele van vízalatti, és -fölötti sziklákkal, tehát arra nem tudtam evezni, mert a 2-3 méteres hullámok a sziklákkal számomra kedvezőtlen módon működnek együtt. Így csak a beach közepe felé tudtam evezni, de itt sajnos egy súlyos hibát követtem el (amire persze csak utólag jöttem rá): mivel a sodrás rézsútosan vitt kifelé, ezért nekem arra merőlegesen, azaz egy kicsit a nyílt víz felé kellett volna eveznem. Azonban amikor a háborgó tenger visz a nyílt víz felé, nehéz meggyőznöd magad arról, hogy az tesz neked jót, ha még kijjebb evezel. Úgyhogy sajna a parttal párhuzamos irányban eveztem, ami nem járt túl sok eredménnyel. Azaz kezdetben igen, mert az elején még jó erőben voltam, és a nem tökéletes irány dacára sikerült a line-upig eljutnom kétszer. De sajna itt is hibát követtem el: azonnal a deszkára feküdve el kellett volna kapnom egy hullámot, és a part felé bodyboardoznom. Viszont a hullámok NAGYON nagyon voltak, én meg be voltam szarva, úgyhogy ehelyett az "ok, a következőt elkapom" taktikát választottam, amivel kb. 30mp-alatt megint kint találtam magam a rossebben.
Ezt folytattam néhány alkalommal, kb. fél órán keresztül, amikor éreztem, hogy kezdek nagyon fáradni. (Azt kell elképzelni, hogy kb. gyorsúszásban úszol -eddig- fél órát folyamatosan). Szóval kezdtem fáradni, és egyre messzebb kerülni a parttól. Ekkor jutott eszembe először az a (szó szerint) bénító gondolat, hogy "tényleg, MI VAN, HA NEM TUDOM MEGCSINÁLNI??" Először még csak ebben a formában, nem ment tovább a gondolat, csak szépen éreztem, hogy gyengülnek a karjaim, amikor ez a bizonytalanság rámkúszik.
Összekaptam magam, és minden erőmet összeszedve nekiálltam megint erősen evezni. Na amikor így sem sikerült a többi szörfös közelébe kerülnöm, akkor tört el valami, és azt mondtam, hogy az életem fontosabb, mint a büszkeség, és elkezdtem a legközelebbi (kb. 30 méterre levő) srácnak integetni, aki mintha talán vissza is integetett volna. Pontosan nem láthattam, mert 1mp-ig láttam, kettőig nem, ugyanis a hullámvölgyben még a partot sem lehet ilyenkor látni, magyarul én sem vagyok látható sem a partról, sem a line-upról. Szóval a srác talán visszaintegetett, talán nem, de nem adta jelét annak, hogy vágja, hogy nem tudok kijutni.
Ilyenkor jött megint egy addig soha nem tapasztalt érzés: úgy gondoltam, hogy ha most nem jutok ki, akkor jó eséllyel kisodor a rip a nyílt vízre, és egy óceáni áramlat segítségével meg sem állok a láthatárig, ahol majd 2-3 nap haláltusa után elmúlok, vagy a cápák megesznek, ki tudja. Na ez még nem a sokkoló érzés, hanem a következő: mivel már kb. 40 perce eveztem egyfolytában, annyira kimerültem, hogy nem tudtam tovább evezni, ezért abbahagytam az evezést, az előbbi jövőkép dacára!! Képzeljétek el, hogy a kimerültségnek ez milyen szintjét jelentheti :) Szóval szépen lassan (gyorsan) sodródtam kifelé és dél-felé.
A nagy parti sziklák vonaláig kisodródni nagyon félelmetes érzés (ezeket a parti sziklákat láthatjátok a fotón Zoli fejétől balra), mert egy pici deszkán ülve (ami elsüllyed alattad, mert kb 30 liter a vízkiszorítása) észreveszed, hogy milyen kis hangya vagy az ott jelenlevő többi erőhöz képest. Na, amikor a szikláknál már száz méterrel kijjebb vagy, és már nem a parttal vagy szemben, hanem az 50m-es parti sziklákkal, akkor ez az érzés már megsemmisítő. Főleg azért, mert ismerem a vízimentők viselkedését ilyen helyzetekben: ha erős a sodrás, mindenkit azonnal (kb. 5 perc alatt) kihoznak a vízből, ugyanis az áramlatok az első számú haláleset a partokon, kb. 100-szor gyakoribb, mint a cápa, meg egyéb támadás. Szóval nagyon komolyan veszik. Amikor már nem nagyon láttam a part homokos részét, ráadásul a hullámzás miatt csak néha láttam a partot egyáltalán, jogosan gondolhattam, hogy a vízimentők szimplán nem vettek észre.
Ezért gondoltam, hogy az egyetlen esélyem, hogy a parti sétány tetején sétáló túristáknak próbálok jelezni. Fütyültem iszonyú hangosan (persze tök értelmetlen), meg integettem. Megnéztem, hogy ők még épp olyan messze vannak, hogy ha integetnének, akkor én látnám azt, úgyhogy bíztam benne hogy sikerül. Persze senki nem vett észre. Végső kétségbeesésemben már a deszkát lóbáltam a fejem fölött, de ez is eredménytelen volt.
Ilyenkor már úgy gondoltam, hogy nemcsak reális esélye van, hogy meghalok, hanem hogy -mivel minden kijutási lehetőségem megszűnt- sajnos ennek az esélye lényegesen nagyobb, mint annak, hogy túléljem. Na ez egy szar érzés. Nehéz leírni, de nagyon kemény. Azért is írom le ezt az egészet ilyen részleteiben, hogy sose felejtsem el. Amikor csak azt érzed, hogy bárcsak egy álom lenne, és most felébrednél. Meg hogy milyen sok mindent szerettél volna még csinálni az életben. Azt kell hogy mondjam, hogy kifejezetten szomorú voltam, hogy láttam ennek a (nagyapám szavaival) szépreményű gyereknek a végét.
Arra azért büszke vagyok, hogy ezzel a tudattal sem pánikoltam, pedig időről-időre fizikailag éreztem, ahogy a testem kezdene pánikolni, elgyengülni, és nekem erővel kell visszanyomnom a folyamatot.
Igazából nehéz felidéznem, mert amikor a legmélyebbre süllyedtem, akkor hallottam meg a kiáltást. Először nem láttam semmit a hullámoktól, de aztán megláttam a ski-s életmentőt, ahogy evez felém (jellemző, hogy akkor láttam meg a kb. 3 méteres deszkájával, amikor már úgy kb. 20 méterre volt tőlem)
Ezt az érzést is nehéz leírni, de nagyon hasonló ahhoz, amikor egy rémálom tényleg véget ér, és felébredsz, minden egyszerűen pompás lesz, eszméletlen boldogságot nyújt minden apróság! Amikor hazamentem később pl. tök nagy örömöt okozott, hogy ha akarok, akkor csak simán felkelek a kanapéból, és kimegyek a konyhába, és ezt megtehetem amikor csak akarom, tök egyszerű. :) Nem tudom miért volt ez olyan nagy öröm, de az volt. Szóval beszélgettem a sráccal, mondtam hogy bocs, meg milyen gáz ez, mondta hogy nem gáz, ő ezért van itt, és milyen jó, hogy nem vagyok félhalott, akkor milyen nehéz lenne kivinni, meg hogy nem én leszek az utolsó a mai nap, mert az iszonyú sodráshoz most erős, és ugyanolyan irányú szél is párosul. Mondta hogy megvárjuk, amig ideér Bondi-ról a jet-ski, addig csak pihenünk.
A jet-ski meg is érkezett, annak a vezetője is végletesen nyugodt volt, látszott, hogy ezredszerre csinálja a dolgot, meg se dobban a szíve tőle. Persze amikor aztán félig a vízben hasalva a jetski úgy 50-60-nal kivontatott a partra folyamatosan tartva a sebességet, hogy a két hatalmas hullám között a völgyben haladjunk, akkor azért megint helyreállt az adrenalin-szintem, de más esemény akkor már nem történt. Kimentem a partra, leültem Peri mellé, aki mondta, hogy már gondolta is, hogy lassan utánanéz, hogy mi lehet velem, mert régóta kint vagyok :)
A történetnek még ennyi utóélete volt, hogy a magyar buliban Darling Harbour-ban néhány nappal később Csabi (akivel akkor találkoztam először az eset után) azzal köszöntött, hogy hallom Bronte-n kimentettek a vízi mentők. Tekintve hogy Sydney egy 4 milliós város, kicsit meglepő, hogy a kb. 5 közös ismerősből valaki pont ott volt a parton, amikor ez történt :)
Na, hát ennyi.
Bangkok, második nap
Előszó: Nem mindig volt jókedvem, úgyhogy a nyelvezetért előre is elnézést a mimózalelkűektől. Az írás meg egy kicsit szétesett, amilyen én is voltam akkoriban, napi 2-3 óra alvással. Jellemző az is, hogy ezt a bejegyzést kétszer írtam meg, a második alkalommal szimplán azért, mert nem emlékeztem, hogy egyszer már megírtam egy nappal azelőtt :)
Kinyitom a szemem, az ágyban fekszem a szállodai szobában. A szobának csak egy licht hofra van ablaka, onnan szűrődik be némi fény. Félálomban még az hittem, hogy hallucinálok, de nem: tényleg amióta felébredtem egy csávó üvöltését hallom. Hirtelen beugrik, hogy ma folytatódnak a tüntetések. Juhuuuuuu! :) Tegnap 2-300 ezer ember volt a taxis szerint, ma többet várnak. Megnézem az interneten, hol van Grand Palace, azt nekivágok a városnak. Kíváncsi vagyok mennyire súlyos a helyzet :)
Ahogy számítottam, Bangkokból elég volt egy nap, bár Joci tanácsainak hála, ez egész érdekesen telt, megnéztem ugyanis a Grand Palace-t (mindenkinek ajánlom), ahol a smaragd (jáde) Buddha is van,
meg hajókáztam egy csomót a folyón, aminek még a nevét sem tudom - ennyit a felkészültségemről. Csináltam sok-sok fényképet, meg videót, bár egyik sem hiteles - egyik sem rögzíti a szagokat. Nem tudom, hogy ez csak a tüntetések miatt van-e, de az egész putri városra jellemző a pisa- és a szemét szag állandó harca a domináns címért. A harc nem ért egyértelmű véget, de azt elérte, hogy nem ettem egy utcai árusnál se (amúgy se szeretem a thai kaját). Szégyen szemre európai kaját ettem csak. Mondjuk azért leszarom, szerencsére.
Vízparti luxusingatlanok:
Ötödik elem fíling:
Egy cigány telepet, egy kórházi elfekvőt, és a józsefvárosi kínai piacot beteszed egy turmixgépbe, összeturmixolod, majd megiszod, és ezután az egészet ráhányod egy szeméttelepre. Na ekkor kapod meg Bangkokot. Azaz azt a részét, ami nem a királyi palota, és nem az üzleti negyed. Ennyi.
De előjött az egyedül utazás hatalmas előnye: eljutottam olyan helyekre, ahova mással nem igazán tudtam volna. Pl. az egyik felüljáró melletti sikátorból kiindulva megtaláltam az "igazi" helyi lakosokat, akik általában földszinti, közvetlenül a sikátorba nyíló szobákban laknak, a földön ülnek vagy fekszenek, és nézik a tévét. A házak iszonyúan lepusztultak, és látszik, hogy amikor építették őket, akkor is szarok voltak, tiszta kommunista nagyváros. Nagyon kemény, nem is mertem lefotózni, örültem, hogy élve kikerültem onnét. Minden tele van ennek a szemüveges fasznak a képével, meg persze a pénzeken is ő van. Az albumban van róla kép, ide már lusta vagyok kirakni. Azt sem tudom amúgy, hogy kicsoda, és le is szarom. De nyilván a király, vagy valami ilyesmi.
Bangkoki lakóház (amit még le mertem fotózni):
Szintén nem keveredtem volna éjszaka a vörös ingesek tüntetésének közepére, ha nem egyedül vagyok. Azoknak, akik szatyorban élnek, és nem értik hogy miért nem: ezek közül a kedves emberek közül lőttek le néhány tucatot múlt szombaton a katonák, húszan bele is haltak a sérüléseikbe. Na, hát ezért nem. Mondjuk az is igaz, hogy ezek a kedves emberek nem a tévé székházat ostromolták meg, hanem a királyi palotát! :D
Tüntetők, szép házak:
Vörös ingesek nappal (itt azért helyreállt az adrenalin-szintem):
Vörös ingesek éjszaka:
Katonák nappal:
És éjszaka:
A 2006-os pesti utcai zavargásokhoz képest (ahol csak azért voltam természetesen, mert arrafelé lakom, és máshogy nem tudtam volna hazajutni) valahogy egy furcsa bizsergést ad az, hogy a szemben álló pajzsok mögött nem rohamrendőrök vannak, hanem katonák. Igazából nagyon hasonlóan néznek ki, csak az utóbbiaknak gépfegyverük van, nem gumibotjuk, és azért jártak iskolába, hogy tudjanak embert ölni ügyesen, hatékonyan. Mondjuk ezek legalább nem kergettek végig a fél városon zárt alakzatban (három héttel később azért megtették, és lövöldöztek is, csak akkor én már ügyesen itthon voltam)
A tüntetés forgatagában elmerülés akkor lett különösen vicces, amikor áramszünet miatt koromsötét lett az utca (amúgy a közvilágítás kb. olyan erős itt a négysávos sugárutakon, mint Akarattyán a Csaba utcában).
Átéltem izgalmas perceket autópálya méretű felüljárók alatt a sötétben botorkálva is, vagy amikor a palotát fényképeztem éjszaka egy fél kerület méretű murvás területen elszórt szemét- és emberkupacok között, akik a szónokot hallgatták a kihelyezett hangfalakból. Na ekkor is áramszünet volt. Koppány, Joci, Norbi: Nem, akkor már nem hallgatták a szónokot, mert áram nélkül nem működtek a hangfalak. :P
Palota éjszaka:
Eszembe jutott néha, hogy "a véletlenek milyen fura összejátszása kellett ahhoz, hogy én itt kössek ki?" :) Amúgy a szónok jó fej volt, néha még jóízűen röhögött is, erre az egész tömeg, és persze én is :). Bár éjszakára azért berekedt. Annyira vicces volt hallgatni a beszédeket úgy, hogy még annyit sem értettem, hogy igen vagy nem. :) A vörös ingesek közül meg nem egy rám köszönt - biztos azt hitte, hogy én is támogatom őket, a nyilván messzi hazámból. Ja, és egy csávó konkrétan megkért, hogy hadd fotózkodhasson le velem (meg a napszemüvegemmel, gondolom :) - természetesen igent mondtam, nagyon örült :)
A palotáról már írtam, az üzleti negyed meg pont ugyanolyan, mint akármelyik "nyugati" társa: magasvasút, a szerelvényekben plazmatévével, plázák külön Quiksilver, Armani Exchange, stb. boltokkal, meki, toronyházak, ilyesmi. Ezért nem érdemes idejönni.
Van viszont még egy érdekes rész: a folyó mentén kb. nyomortelepek vannak, de ezeket néhol megszakítják a felhőkarcolók, amik jórészt lakóépületek. Ott állnak szépen a vízbe félig beomló putrik kellős közepén. Kemény.
A másik ilyen egyedi színfolt szintén a felhőkarcolókhoz kapcsolódik: két olyan épületet is láttam, ami legalább 30-40 emeletes (azaz otthon ekkora épület nincs is) de valamilyen okból (befektető kifeküdt pl.) az építkezés félbemaradt, ezért ott áll a betonszerkezet, amit a csövesek meg a helyi graffitysek vesznek birtokukba. Elképesztően cyberpunk fíling, ha érted, mire gondolok...
Cyberpunk:
Hazaérve a szállodába megmártóztam a medencében, ami a tetőn volt, és kifejezetten hangulatos egy létesítmény, majd tettem még egy kísérletet, hogy megtaláljam azt a negyedet, ahol a kulturáltabb túristák vannak, hátha megnézhetek egy tradicionális fingernail táncot, de mivel ez a tuk-tuk sofőr, és alkalmi tolmácsa (ők ketten voltak a pozitív csalódás ebben a városban) negyed órás párbeszéde alapján sem sikerült, inkább hazamentem aludni úgy 2 órát.
Tuk-tuk:
Kicsit kevés az alvás
Utószó: Éjjel kettő van, és 154 (!!!) képet töltöttem fel ebbe az albumba, és majdnem mindegyikhez van magyarázat is. Úgyhogy elég a hisztiből, és aki nem nézegeti meg a fotókat, az ne kerüljön a szemem elé! :)
Kinyitom a szemem, az ágyban fekszem a szállodai szobában. A szobának csak egy licht hofra van ablaka, onnan szűrődik be némi fény. Félálomban még az hittem, hogy hallucinálok, de nem: tényleg amióta felébredtem egy csávó üvöltését hallom. Hirtelen beugrik, hogy ma folytatódnak a tüntetések. Juhuuuuuu! :) Tegnap 2-300 ezer ember volt a taxis szerint, ma többet várnak. Megnézem az interneten, hol van Grand Palace, azt nekivágok a városnak. Kíváncsi vagyok mennyire súlyos a helyzet :)
Ahogy számítottam, Bangkokból elég volt egy nap, bár Joci tanácsainak hála, ez egész érdekesen telt, megnéztem ugyanis a Grand Palace-t (mindenkinek ajánlom), ahol a smaragd (jáde) Buddha is van,
meg hajókáztam egy csomót a folyón, aminek még a nevét sem tudom - ennyit a felkészültségemről. Csináltam sok-sok fényképet, meg videót, bár egyik sem hiteles - egyik sem rögzíti a szagokat. Nem tudom, hogy ez csak a tüntetések miatt van-e, de az egész putri városra jellemző a pisa- és a szemét szag állandó harca a domináns címért. A harc nem ért egyértelmű véget, de azt elérte, hogy nem ettem egy utcai árusnál se (amúgy se szeretem a thai kaját). Szégyen szemre európai kaját ettem csak. Mondjuk azért leszarom, szerencsére.
Vízparti luxusingatlanok:
Ötödik elem fíling:
Egy cigány telepet, egy kórházi elfekvőt, és a józsefvárosi kínai piacot beteszed egy turmixgépbe, összeturmixolod, majd megiszod, és ezután az egészet ráhányod egy szeméttelepre. Na ekkor kapod meg Bangkokot. Azaz azt a részét, ami nem a királyi palota, és nem az üzleti negyed. Ennyi.
De előjött az egyedül utazás hatalmas előnye: eljutottam olyan helyekre, ahova mással nem igazán tudtam volna. Pl. az egyik felüljáró melletti sikátorból kiindulva megtaláltam az "igazi" helyi lakosokat, akik általában földszinti, közvetlenül a sikátorba nyíló szobákban laknak, a földön ülnek vagy fekszenek, és nézik a tévét. A házak iszonyúan lepusztultak, és látszik, hogy amikor építették őket, akkor is szarok voltak, tiszta kommunista nagyváros. Nagyon kemény, nem is mertem lefotózni, örültem, hogy élve kikerültem onnét. Minden tele van ennek a szemüveges fasznak a képével, meg persze a pénzeken is ő van. Az albumban van róla kép, ide már lusta vagyok kirakni. Azt sem tudom amúgy, hogy kicsoda, és le is szarom. De nyilván a király, vagy valami ilyesmi.
Bangkoki lakóház (amit még le mertem fotózni):
Szintén nem keveredtem volna éjszaka a vörös ingesek tüntetésének közepére, ha nem egyedül vagyok. Azoknak, akik szatyorban élnek, és nem értik hogy miért nem: ezek közül a kedves emberek közül lőttek le néhány tucatot múlt szombaton a katonák, húszan bele is haltak a sérüléseikbe. Na, hát ezért nem. Mondjuk az is igaz, hogy ezek a kedves emberek nem a tévé székházat ostromolták meg, hanem a királyi palotát! :D
Tüntetők, szép házak:
Vörös ingesek nappal (itt azért helyreállt az adrenalin-szintem):
Vörös ingesek éjszaka:
Katonák nappal:
És éjszaka:
A 2006-os pesti utcai zavargásokhoz képest (ahol csak azért voltam természetesen, mert arrafelé lakom, és máshogy nem tudtam volna hazajutni) valahogy egy furcsa bizsergést ad az, hogy a szemben álló pajzsok mögött nem rohamrendőrök vannak, hanem katonák. Igazából nagyon hasonlóan néznek ki, csak az utóbbiaknak gépfegyverük van, nem gumibotjuk, és azért jártak iskolába, hogy tudjanak embert ölni ügyesen, hatékonyan. Mondjuk ezek legalább nem kergettek végig a fél városon zárt alakzatban (három héttel később azért megtették, és lövöldöztek is, csak akkor én már ügyesen itthon voltam)
A tüntetés forgatagában elmerülés akkor lett különösen vicces, amikor áramszünet miatt koromsötét lett az utca (amúgy a közvilágítás kb. olyan erős itt a négysávos sugárutakon, mint Akarattyán a Csaba utcában).
Átéltem izgalmas perceket autópálya méretű felüljárók alatt a sötétben botorkálva is, vagy amikor a palotát fényképeztem éjszaka egy fél kerület méretű murvás területen elszórt szemét- és emberkupacok között, akik a szónokot hallgatták a kihelyezett hangfalakból. Na ekkor is áramszünet volt. Koppány, Joci, Norbi: Nem, akkor már nem hallgatták a szónokot, mert áram nélkül nem működtek a hangfalak. :P
Palota éjszaka:
Eszembe jutott néha, hogy "a véletlenek milyen fura összejátszása kellett ahhoz, hogy én itt kössek ki?" :) Amúgy a szónok jó fej volt, néha még jóízűen röhögött is, erre az egész tömeg, és persze én is :). Bár éjszakára azért berekedt. Annyira vicces volt hallgatni a beszédeket úgy, hogy még annyit sem értettem, hogy igen vagy nem. :) A vörös ingesek közül meg nem egy rám köszönt - biztos azt hitte, hogy én is támogatom őket, a nyilván messzi hazámból. Ja, és egy csávó konkrétan megkért, hogy hadd fotózkodhasson le velem (meg a napszemüvegemmel, gondolom :) - természetesen igent mondtam, nagyon örült :)
A palotáról már írtam, az üzleti negyed meg pont ugyanolyan, mint akármelyik "nyugati" társa: magasvasút, a szerelvényekben plazmatévével, plázák külön Quiksilver, Armani Exchange, stb. boltokkal, meki, toronyházak, ilyesmi. Ezért nem érdemes idejönni.
Van viszont még egy érdekes rész: a folyó mentén kb. nyomortelepek vannak, de ezeket néhol megszakítják a felhőkarcolók, amik jórészt lakóépületek. Ott állnak szépen a vízbe félig beomló putrik kellős közepén. Kemény.
A másik ilyen egyedi színfolt szintén a felhőkarcolókhoz kapcsolódik: két olyan épületet is láttam, ami legalább 30-40 emeletes (azaz otthon ekkora épület nincs is) de valamilyen okból (befektető kifeküdt pl.) az építkezés félbemaradt, ezért ott áll a betonszerkezet, amit a csövesek meg a helyi graffitysek vesznek birtokukba. Elképesztően cyberpunk fíling, ha érted, mire gondolok...
Cyberpunk:
Hazaérve a szállodába megmártóztam a medencében, ami a tetőn volt, és kifejezetten hangulatos egy létesítmény, majd tettem még egy kísérletet, hogy megtaláljam azt a negyedet, ahol a kulturáltabb túristák vannak, hátha megnézhetek egy tradicionális fingernail táncot, de mivel ez a tuk-tuk sofőr, és alkalmi tolmácsa (ők ketten voltak a pozitív csalódás ebben a városban) negyed órás párbeszéde alapján sem sikerült, inkább hazamentem aludni úgy 2 órát.
Tuk-tuk:
Kicsit kevés az alvás
Utószó: Éjjel kettő van, és 154 (!!!) képet töltöttem fel ebbe az albumba, és majdnem mindegyikhez van magyarázat is. Úgyhogy elég a hisztiből, és aki nem nézegeti meg a fotókat, az ne kerüljön a szemem elé! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
