Bali - hatodik nap - Ubud

Ubud. Bali leginkább ismert kiránduló célpontja, mindenki szerint nagyon szép és zöld, meg templomok (Flughafen).

Én robogóval, Jonatan és Zara Harleyval. Ez utóbbi hússzor (!) annyiba került, mint az előbbi.

Röviden összefoglalva csoda, hogy túléltük, tekintve az ázsiai autós- és motoros közlekedési morált. Amúgy ha az ember megfigyeli a káoszt, könnyen észreveheti, hogy pont emiatt eszetlenül jól vezet mindenki. Vagy csak eszetlenül. Ja tényleg, Nyenyu pont itt törte össze magát, heteket volt kórházban, és állítólag a jó szerencsének köszönheti, hogy nem vágták le a lábát (!!) Akit érdekelnek a részletek, olvassa el saját maga :) az Ahogyérzed-en.

Teljesen normális látvány errefelé:

Szóval az odaút érdekes volt nagyon. Minden faluban egy iparág volt jellemző. Ezt úgy kell érteni, hogy bementünk a faluba (áthaladtunk) és végig az út szélén ki voltak rakva a portékák - minden faluban más. Az első faluban végig kerámia volt az út szélén, a következőben fából készültek a dolgok, a harmadikban szobrokat készítettek kőből. És minden faluban csak a rá jellemző termékek szegélyezték az utat. Nagyon érdekes, én mondom:

Fa bútorok:

Kerámia:

Kőszobrok:

Láttunk sok rízsteraszt, ami szuperjó, mert azt akartam látni.

Aztán megérkeztünk Ubudba, ahol néhány templomon kívül egyéb szépségét nem nagyon láttam.

Volt még egy piac, ami az ősi retek-utcai piacra emlékeztetett - gondolom van, akinek tetszik, de szerintem csak putri. Nem is tetszett egyáltalán. Legalább vettem sarong-ot (ez a szoknya, amit itt minden férfi hord), meg csináltunk egy tök jó fotót a szemét-elhelyezési szokásokról.



Majmok is voltak, de azokat már leszartuk, le se lassítottunk. Ettünk nagyon szép helyen, rizsteraszok között. Ami persze annyiba került, mint két másik nap teljes kajapénze:

Hát kábé ennyi :) Fotók azért vannak szépen, nézzétek meg itt. Hajnalban meg be volt dugulva az orrom, fülem, meg rosszakat is álmodtam, úgyhogy elsumákoltam a hajnali szörföt :((

Baszki most néztem rá a naptárra: egy hét múlva otthon leszek. De durva. Nem várom különösebben! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése