Megyünk Nyunyiba meg New Englandbe
6 hónapja
Conan update!
Szinte hihetetlen, de a kétkedőknek itt egy ma napvilágra került levél, ami ismét bizonyítja, hogy Conan a legkeményebb a világon, még ha álruhába bújik is! (klikk a képre)
I am Conan!
Már persze Sztálinvárosban is Conan voltam, amikor Conannal jártunk gyúrni. Igaz, Conan? Na a lényeg, hogy a mai nap kis Conanból nagy Conan lettem. Megint annyi kalóriát égettem, amiért egy Beverly Hills-i dagadt nő odadobná a CL mercijét is. Ettől a sok erőfeszítéstől lettem akkora mint 6 ház. Még az a szerencse, hogy erről készült egy rejtettkamerás felvétel, úgyhogy akinek van 2,5 perce, megnézheti itt.
Aztán elmentem szörfözni, mert ennyire Conan vagyok! Ami meg is érte, mert csináltam olyat, amilyet még nem, ha valaki ért hozzá, mondja már el, hogy hívják: háttal a hullámmal drop in, megyek egy kicsit egyenesen, aztán nagy ívben visszakanyarodok hassal a hullámnak. (aztán meg egy kicsit megint vissza, de ott kifingtam! :) Na ezt csinálni nagyon jó, meg is szerettem kapásból a háttal a hullámnak menést (ezt se tudom hogy hívják) Persze 2 óra alatt sokkal több maradandót nem alkottam, csak olyan eséseket, amikről eddig nem is tudtam :)
Kép nincs, majd ha meglesz a megfejtés, akkor felrakok egy videjót, hogy hogy kell elképzelni.
Aztán elmentem szörfözni, mert ennyire Conan vagyok! Ami meg is érte, mert csináltam olyat, amilyet még nem, ha valaki ért hozzá, mondja már el, hogy hívják: háttal a hullámmal drop in, megyek egy kicsit egyenesen, aztán nagy ívben visszakanyarodok hassal a hullámnak. (aztán meg egy kicsit megint vissza, de ott kifingtam! :) Na ezt csinálni nagyon jó, meg is szerettem kapásból a háttal a hullámnak menést (ezt se tudom hogy hívják) Persze 2 óra alatt sokkal több maradandót nem alkottam, csak olyan eséseket, amikről eddig nem is tudtam :)
Kép nincs, majd ha meglesz a megfejtés, akkor felrakok egy videjót, hogy hogy kell elképzelni.
Nincs nekem időm erre!
Ki vagyok fingva. Mindenem fáj, ma volt a legdurvább napom. De azért két képet felrakok, hogy ne legyen üres a oldal.
1. Miki a légkalapáccsal (2 óra ilyen, aztán csuklótranszplantáció)
2. Az eredmény. (Jimmy háta mögött láthatjátok a hegyet. Na azt a hegyet kell levésnünk, és zsákokban felhoradunk konténerekbe. Ennek fogtunk neki ma. No comment.)
1. Miki a légkalapáccsal (2 óra ilyen, aztán csuklótranszplantáció)
2. Az eredmény. (Jimmy háta mögött láthatjátok a hegyet. Na azt a hegyet kell levésnünk, és zsákokban felhoradunk konténerekbe. Ennek fogtunk neki ma. No comment.)
CÁPARIADÓ!!!
Gondoltam, hogy az egész bejegyzést ilyen blikkesen szenzációhajhászosan írom meg, de aztán közbejött valami: nincs kedvem mégsem. Úgyhogy inkább leírom a saját stílusomban az életközeli élményemet még melegébe, hisz' épphogy csak 2 órája történt.
Az úúúgy voolt, hogy az egész napos sitthordás, betonacélok közé bemosott agyagos-sáros-kövek kézzel kiszedegetése után hazamentem, ettem egy jó nagy adagot Peri életébenelső töltöttpaprikájából (amit autentikus illata alapján már az ajtóban kiszúrtam), majd a retek esős/borult idő dacára elmentem Maroubrára. Na ott a szokásos zúzda volt, de már egyre ügyesebb vagyok, úgyhogy még szörföztem is, nem csak haldokoltam.
(tényleg, nem is mondtam még: olyan betonkemény vagyok, hogy meló után is járok már szörfözni, minden másnap - bár eddig még csak kétszer voltam :)
Na, ahogy ott nézem a hullámokat a pajtikkal a lineup-on, egyszerrecsak a hullámok között felfigyelek egy gyorsan mozgó, nagyobbacska méretű dologra. Ahogy a periférikus látásomból átkerül az ojjektum abba a részbe, ami már nem periférikus és nem tudom, hogy hívják, kiderül, hogy az bizony egy sötétszürke uszony, ami nagyon gyorsan halad, de szerencsére nem felém. A távolság köztünk úgy 15-20 méter. Na ez az a pillanat, amit érdemes megjegyezni. Ahogy az ember egy pillanat alatt a helyére kerül, azaz észreveszi, hogy milyen kis védtelen nimand önmagában a vis maior-okkal szemben. Na mindegy, nem próbálkozom tovább, nem lehet leírni úgysem, de megrendítő érzés, az biztos.
Aztán odaevezek az egyik spanhoz, kérdeztem, hogy látta-e az uszonyost, és hogy nem kéne-e valamit csinálni-e. Ő persze megnyugtat, hogy ez delfin csak, vagy legalábbis szerinte az, merthogy a mozgásáról meg lehet ismerni, mert az föl-le úszkál. Nevetünk, mondom neki, hogy Fuck, it scared the hell out of me!! Aztán később én is látom hogy egy tündi-bündi delfin az. Tökre jó érzés, így együtt a természettel.
Ezt a jó érzést egy kicsivel később azért beárnyékolja a cápa sziréná iszonyatos hangja. Ezt úgy kell elképzelni, mint a légvédelmi szirénát, és kb. olyan érzést kelthet az emberekben. Elkezdünk kifelé evezni elég szorgalmasan, kérdezek egy másik pajtit, hogy ez mi a rosseb, cápa vagy mi, mondja hogy nem tudja, de szerinte az. Na ez is egy furcsa érzés, így kifelé evezni, valahogy senki sem mosolyog. De a parttól max 30-50 méterre voltunk, úgyhogy igazából nem is félelmetes. Szépen kiérünk a partra, a szörfösök szépen felsorakoznak, és nézik a vizet. Kivéve azt a kb. 30(!!) szörföst, akit nem hat meg a sziréna. Valószínűleg ők is úgy gondolják, hogy csak a delfineket keverték össze a partról az illetékesek. Aszongya az egyik srác, hogy lehet hogy a delfineket kergette a cápa! :D Na mindegy, több mint valószínű, hogy tényleg benézés volt csak.
Mindenesetre megnyugtató, hogy itt tényleg komolyan veszik a figyelőszolgálat, ezért is nem történik itt sose baleset. Amúgy ha tényleg látnak cápát, akkor lezárják az egész part, és a környező bícseket is, úgyhogy elég nagy itt a biztonság, NYUGI ANCI!! :) Amióta itt voltam, nem is látott senki cápát sehol a környéken.
Na ennyi, még házidolgozat írok, aztán alszoK mert már háromnegyed kilenc van.
Písz, láv!
Az úúúgy voolt, hogy az egész napos sitthordás, betonacélok közé bemosott agyagos-sáros-kövek kézzel kiszedegetése után hazamentem, ettem egy jó nagy adagot Peri életébenelső töltöttpaprikájából (amit autentikus illata alapján már az ajtóban kiszúrtam), majd a retek esős/borult idő dacára elmentem Maroubrára. Na ott a szokásos zúzda volt, de már egyre ügyesebb vagyok, úgyhogy még szörföztem is, nem csak haldokoltam.
(tényleg, nem is mondtam még: olyan betonkemény vagyok, hogy meló után is járok már szörfözni, minden másnap - bár eddig még csak kétszer voltam :)
Na, ahogy ott nézem a hullámokat a pajtikkal a lineup-on, egyszerrecsak a hullámok között felfigyelek egy gyorsan mozgó, nagyobbacska méretű dologra. Ahogy a periférikus látásomból átkerül az ojjektum abba a részbe, ami már nem periférikus és nem tudom, hogy hívják, kiderül, hogy az bizony egy sötétszürke uszony, ami nagyon gyorsan halad, de szerencsére nem felém. A távolság köztünk úgy 15-20 méter. Na ez az a pillanat, amit érdemes megjegyezni. Ahogy az ember egy pillanat alatt a helyére kerül, azaz észreveszi, hogy milyen kis védtelen nimand önmagában a vis maior-okkal szemben. Na mindegy, nem próbálkozom tovább, nem lehet leírni úgysem, de megrendítő érzés, az biztos.
Aztán odaevezek az egyik spanhoz, kérdeztem, hogy látta-e az uszonyost, és hogy nem kéne-e valamit csinálni-e. Ő persze megnyugtat, hogy ez delfin csak, vagy legalábbis szerinte az, merthogy a mozgásáról meg lehet ismerni, mert az föl-le úszkál. Nevetünk, mondom neki, hogy Fuck, it scared the hell out of me!! Aztán később én is látom hogy egy tündi-bündi delfin az. Tökre jó érzés, így együtt a természettel.
Ezt a jó érzést egy kicsivel később azért beárnyékolja a cápa sziréná iszonyatos hangja. Ezt úgy kell elképzelni, mint a légvédelmi szirénát, és kb. olyan érzést kelthet az emberekben. Elkezdünk kifelé evezni elég szorgalmasan, kérdezek egy másik pajtit, hogy ez mi a rosseb, cápa vagy mi, mondja hogy nem tudja, de szerinte az. Na ez is egy furcsa érzés, így kifelé evezni, valahogy senki sem mosolyog. De a parttól max 30-50 méterre voltunk, úgyhogy igazából nem is félelmetes. Szépen kiérünk a partra, a szörfösök szépen felsorakoznak, és nézik a vizet. Kivéve azt a kb. 30(!!) szörföst, akit nem hat meg a sziréna. Valószínűleg ők is úgy gondolják, hogy csak a delfineket keverték össze a partról az illetékesek. Aszongya az egyik srác, hogy lehet hogy a delfineket kergette a cápa! :D Na mindegy, több mint valószínű, hogy tényleg benézés volt csak.
Mindenesetre megnyugtató, hogy itt tényleg komolyan veszik a figyelőszolgálat, ezért is nem történik itt sose baleset. Amúgy ha tényleg látnak cápát, akkor lezárják az egész part, és a környező bícseket is, úgyhogy elég nagy itt a biztonság, NYUGI ANCI!! :) Amióta itt voltam, nem is látott senki cápát sehol a környéken.
Na ennyi, még házidolgozat írok, aztán alszoK mert már háromnegyed kilenc van.
Písz, láv!
Az meg már milyen...
...hogy megcsípett az ORROMON egy RÓZSASZÍN medúza!
Joci, sajna nincs róla fotó, ahogy a fekete pókról sincs. De az utóbbi szinte bizonyos, hogy Arachnia Negri Horribile volt!
Joci, sajna nincs róla fotó, ahogy a fekete pókról sincs. De az utóbbi szinte bizonyos, hogy Arachnia Negri Horribile volt!
Pók
JA, a pókok! Nyilván mindenki tudja rólam, aki meg nem, annak elmondom: Pók csak egy helyen jó, sífelszerelésen a mintában. Ha máshol látom, őrült rettegés fog el. Úgy jöttem ide, hogy mindenki halálra paráztatott, hogy itt aztán nemcsakhogy mindenhol vannak pókok, de halálosak is akadnak, még a városban is. Aztán az első egy hónapban egyet se láttam, Petiék is mondták, hogy egyáltalán nincsenek pók. Aztán ksőbb rájöttem, hogy ez azért lehetett, mert itt tél volt, és ugye télen nincs is pók, mint ahogy éjszaka nincs is gólya!
De néhány hete kint a teraszon láttam egyet, meg még valahol egy másik kicsit. Aztán legközelebb kb. két napja láttam, amikor arrébb raktam a matracom mellé kb. 15 perce ledobott pulóveremet, amiről szépen lemászott egy szép nagy fekete pók! Nyilván nem kaptam szívrohamot, és nem ugrottam azonnal hanyattfekvésből közvetlenül vigyázállásba... Kis keresgélés rázogatás, majd peti lábujjai közé beugrás után aztán végetért szegény pályafutása. Peti has no mercy!
THX még1x CC manó! :)
De néhány hete kint a teraszon láttam egyet, meg még valahol egy másik kicsit. Aztán legközelebb kb. két napja láttam, amikor arrébb raktam a matracom mellé kb. 15 perce ledobott pulóveremet, amiről szépen lemászott egy szép nagy fekete pók! Nyilván nem kaptam szívrohamot, és nem ugrottam azonnal hanyattfekvésből közvetlenül vigyázállásba... Kis keresgélés rázogatás, majd peti lábujjai közé beugrás után aztán végetért szegény pályafutása. Peti has no mercy!
THX még1x CC manó! :)
Melós
Előszó Dzserdzsinek: Na hát Dzserdzsi, ezer hála, és köszönet a tanításért, eljött az ideje, hogy hasznosítsam a sok tudást, amit a kezed alatt szedtem össze különböző barátok építkezései során: hivatalosan is segédmunkás vagyok! :)
Figyeljetek irodai melósok, mit szalasztotok el! :)
Már az elején elmondom, hogy leginkább a képeken keresztül lehet majd megtapasztalni a melós napjaimat, a linket a bejegyzés végén találjátok (termésetesen nemcsak pincérkedés közben van pofám fotózni, hanem az építkezésen is :)
Az egész úgy kezdődött, hogy én egyáltalán nem is akartam pincérkedni, hanem építkezésen akartam dolgoznigy. Horváth Laci itteni építkezési vállalkozó számát odaadta Peti, aki kapta valahonnan. Hívogattam az elmúlt két hónapban, de csak nem akart összejönni a meló, ezért kezdtem el pincérkedni. Aztán most méges: múlt péntek délelőtt beszéltem vele, mondta hogy hááát, meg nem is tudom, de végülis van munka. Elmondta, hogy hol legyek hétfő reggel 7-kor, azt csókolom.
A munkanap:
Ahogy a Taft reklám mondja: Coogee, 4 óra 52 perc, koromsötét, de a frizura pontosan tükrözi a viselője lelkiállapotát... Tusolás, reggeli (!! - első nap sikerült persze csak így), aztán irány a busz.
Ilyen a buszmegállótól 20 méterre, napfelkelte előtt:
A buszon kapásból van egy nagyon érdekes felfedezésem (igazából ez a harmadik nap tűnt csak föl): Amíg műugrás edzésre mentem fél 5 felé reggel, akkor a buszon egy csomó besavanyodott, unalmas figura volt. De rájöttem, hogy aki ilyenkor fent van, az a becsületes ember. Semmirekellő, élősködő emberek nem kelnek fel ilyenkor. Tolvajok, rablók nincsenek fent ilyenkor. Igazából senki nem kel fel ilyenkor, csak aki megy dolgozni. (meg persze aki műugrik :P)
Na mindegy, fél óra alatt megérkezem a Wynyard station-re, ahol át kell szállnom a másik buszra. Itt gyorsan lefényképezem a gyönyörű, egy napos velúr melós safety-bakkancsomat, aminek még vasalt is az orra (mielőtt ugye tiszta retek lesz első nap):
Felszállok a következő buszra, és irány Mosman, Sydney talán legburzsujabb negyede. Mindenhol családi házak, az utcán közepesen jó autók parkolnak - ezek persze csak a házak alkalmazzotaiéi (imádom ezt a nyelvet) mert a luxusautók ugye a garázsokban állnak.
Ezek az alkalmazottak nyírják pl. az ilyen sövényeket:
Aztán megérkezem a családi házhoz, ahol dolgozni fogok. Maga a ház nem nagy szám - de ugye most lesz az egész átépítve. A nappaliból kilátás nyílik a helyi öbölben lehorgonyzott vitorlásokra, az öböl túloldalán a Taronga állatkert erdőjére, afölött meg Sydney üzleti negyedére. Ha befejezzük a medencét, onat is ez lesz a látvány, kivéve az öblöt, meg az állatkert :)
Bemegyek, kiderül, hogy mindenki magyar szinte, kivéve a két ausztrált: Jimmy-t, aki itt született, de a szülei magyarok, úgyhogy nehezen, de tud beszélni magyarul. Frank még érdekesebb: neki egyáltalán nem magyarok a szülei, mégis beszél néhány szót magyarul, és meg is érti a magyar szöveget. Nem sikerült kiderítenem, hogy lehetséges ez. De róla van még két újabb érdekes adat:
1) Egész életemben utáltam azokat a filmeket, amikben a külföldiek beszédét úgy ábrázolták, hogy félig egyik nyelven, félig másikon beszéltek. Mindig ideges lettem, hogy na ilyen aztán tuti hogy nincs a világban. Aztán 30 évesen kénytelen vagyok belátni, hogy nem volt igazam, amikor először meghallom Frank-et (vagy ahogy a srácok hívják, Ferit) ilyeneket mondani: "Give me the tégla!" vagy "Elviszed a scaffolding, or...?" vagy még "Maybe nemjó!" :))))))) Őrültjó ez a csávó!
2) Frank valami módon képes úgy beszélni angolul, hogy a többiek megértsék (a többiek nem igazán beszélnek angolul, csak néhány szót). Frank úgy beszél hozzájuk, hogy kb összesen 20 szót használ, nyelvtant nem, és mindezt MAGYAR AKCENTUSSAL teszi!! Hihetetlen figura. Próbálok emlékezni rá, hogy ez pontosan hogy is hangzik, de egyelőre nem megy :( De higgyétek el, nagyon vicces.
Jimmy a flex-szel (ami itt grinder):
Aztán megkapom az első feladatomat, menjek le Péterrel a medencébe, aztán erővágóval vágjam le a betonacélok tetejét, mert túl hosszúak. Aki nem tudja mi az erővágó: egy nagy csípőfogó (van közületek olyan aki tudja -irodai munkás létére- hogy kell az ilyennel bánni...) Ezzel az első tíz percben azonnal be is teljesül az egyik parám, ami a melóval kapcsolatosan előzetesen bennem volt: 2-3 ilyen vágás után a vállam felmondja a szolgálat, és izomerővel sem bírom: kiderült, hogy nem erre teremtettem, mehetek haza, mindennek vége... Persze aztán kiderül, hogy annyira nem szégyen ez, mert Péter is úgy dönt, hogy ezeket inkább ketten egyszerre vágjuk, mert belepusztulunk. Mondjuk aki tudja mi az hogy erővágó, meg tudja mi az, hogy centi vastag (!!) betonacél, az annyira nem csodálkozik ezen. Nyugi, fikázni azért még lehet!!! :D
Aztán dróttal kötözzük a betonacélokat, csinálunk még ezt-azt, aztán megjönnek a gerendák. A nagyobbik gerenda úgy 250 kilós, amíg behozzuk, majdnem összecsináljuk magunkat. Én még konkrétan nem emeltem ilyen nehéz dolgot életemben. Szerencsére aztán Zoli ráheggeszt még egy 50 kilós acél lemezt, és így még inkább érthetetlenné válik számomra, hogy fogjuk 3 méter magasra felrakni ezt a 300 kilós rettenet:
Ennél már csak egy dolog aggaszt jobban: Mi lesz, ha egyszer be kell mennem a pók-szörnyek fészkébe????
Eltelik az első nap, hazamegyek, aztán vissza iskolába, aztán megint haza, azonnal ágy, alvás. Másnap már kicsit jobban bírom a dolgot, egész nap bontott téglákat pucolok, hogy újra fel lehessen használni azokat - na ez a nem izgalmas, viszont fárasztó meló. De legalább lehet legózni, hogy stabil építmény készüljön belőlük. És itt a munkám gyümölcse, stabil toronyház 365 téglából:
A harmadik nap két érdekes dolog is volt:
1) Kiderült, hogy sziklát széthasítani légkalapáccsal pontosan ugyanolyan nagy élmény, mint ahogy azt kb. 8 évesen hittem!!!! :) A sziklák ott vannak a pók-szörnyes kép sötét részének alján - ez a hegyoldal a ház alatt, ahol bontunk, hogy legyen Őméltóságának hol tárolni a borait ;)
2) Sikerült felrakni a gerendát, és nem is haltunk bele. Most sem értem, hogy ez hogy lehet.
Mindent összevéve durva dolog ez a melósság, de legalább nem olyan idegbeteg, mint a pincérkedés. Ott nincs megállás egyáltalán, itt meg olyan óránként azért csak leül az ember egy kicsit pihenni :) Persze magyarokkal dolgozom... A reggel 5-ös kelés is nagyon durva, nem tudom ennek milyen élettani hatásai lehetnek hosszú távon. Egyre kevésbé vagyok halott esténként, remélem ez a tendencia folytatódik, mert egyelőre sajnos hiába végzem 3-kor a fizikai munkával (7-től 15-ig 8 óra épp), utána egyszerűen nincs kedvem már a mozgáshoz, így a szörfözéshez sem... Remélem hogy legalább a hétvégén ki tudok majd menni hajnalban, mert akkor sokkal jobbak a hullámok, mint napközben.
Az is tervbe van véve, hogy veszünk kocsit mi négyen, az is javíthat majd a kelés koraiságán - legalább néhány nap egy héten. De persze ezek még csak tervek.
Szóval nagy szerencsém, hogy megcsíptem ezt a melót, mert -még ha a magyarok nem is fizetnek olyan jól, mint az ausztrálok- kb. ugyanannyi pénzért dolgozom melósként, mint otthon senior consultant-ként :) Így most tudok félretenni zsét a tervezett nyaralásra, amire eddig sajna nem nagyon volt példa. Ja, és egyéni vállalkozó lettem, úgyhogy tényleg, hivatalosan is melósként keresem a kenyerem.
Szerintem egy csomó mindent kihagytam, kérdezhettek, ha valami érdekel még. Vagy fikázhattok, ha csak raboltam az időtöket ezzel a bejegyzéssel. Nézzétek meg a fényképalbumot a szellemesebbnél-szellemesebb képaláírásokkal ezen a címen!
Két dolog kiderült már az első három nap alatt: 1) A melósok menők. Pont. Tényleg, nem tudom miért, de sugárzik a lazaság belőlük. 2) Akármeddig fogom is ezt bírni, mindenképp egy nagyon jó tapasztalat ebbe belelátni.
Egyetlen dolog hiányzik csak nagyon: Mivel nem az utcai fronton dolgozunk, így eddig elmaradt a 14-84 év között válogatás nélkül minden nőnemű egyedre füttyögés, vicces-udvarlós beszólogatás. Remélem lesz majd az is, én is füttyögni akarok!!! :D
Bónusz I.
Aki nem szereti a trágárkodást, ne halgassa meg a Belga "Melós" c. számát, ami immár rólam is szól.
Bónusz II.
Melós Miki:
Figyeljetek irodai melósok, mit szalasztotok el! :)
Már az elején elmondom, hogy leginkább a képeken keresztül lehet majd megtapasztalni a melós napjaimat, a linket a bejegyzés végén találjátok (termésetesen nemcsak pincérkedés közben van pofám fotózni, hanem az építkezésen is :)
Az egész úgy kezdődött, hogy én egyáltalán nem is akartam pincérkedni, hanem építkezésen akartam dolgoznigy. Horváth Laci itteni építkezési vállalkozó számát odaadta Peti, aki kapta valahonnan. Hívogattam az elmúlt két hónapban, de csak nem akart összejönni a meló, ezért kezdtem el pincérkedni. Aztán most méges: múlt péntek délelőtt beszéltem vele, mondta hogy hááát, meg nem is tudom, de végülis van munka. Elmondta, hogy hol legyek hétfő reggel 7-kor, azt csókolom.
A munkanap:
Ahogy a Taft reklám mondja: Coogee, 4 óra 52 perc, koromsötét, de a frizura pontosan tükrözi a viselője lelkiállapotát... Tusolás, reggeli (!! - első nap sikerült persze csak így), aztán irány a busz.
Ilyen a buszmegállótól 20 méterre, napfelkelte előtt:
A buszon kapásból van egy nagyon érdekes felfedezésem (igazából ez a harmadik nap tűnt csak föl): Amíg műugrás edzésre mentem fél 5 felé reggel, akkor a buszon egy csomó besavanyodott, unalmas figura volt. De rájöttem, hogy aki ilyenkor fent van, az a becsületes ember. Semmirekellő, élősködő emberek nem kelnek fel ilyenkor. Tolvajok, rablók nincsenek fent ilyenkor. Igazából senki nem kel fel ilyenkor, csak aki megy dolgozni. (meg persze aki műugrik :P)
Na mindegy, fél óra alatt megérkezem a Wynyard station-re, ahol át kell szállnom a másik buszra. Itt gyorsan lefényképezem a gyönyörű, egy napos velúr melós safety-bakkancsomat, aminek még vasalt is az orra (mielőtt ugye tiszta retek lesz első nap):
Felszállok a következő buszra, és irány Mosman, Sydney talán legburzsujabb negyede. Mindenhol családi házak, az utcán közepesen jó autók parkolnak - ezek persze csak a házak alkalmazzotaiéi (imádom ezt a nyelvet) mert a luxusautók ugye a garázsokban állnak.
Ezek az alkalmazottak nyírják pl. az ilyen sövényeket:
Aztán megérkezem a családi házhoz, ahol dolgozni fogok. Maga a ház nem nagy szám - de ugye most lesz az egész átépítve. A nappaliból kilátás nyílik a helyi öbölben lehorgonyzott vitorlásokra, az öböl túloldalán a Taronga állatkert erdőjére, afölött meg Sydney üzleti negyedére. Ha befejezzük a medencét, onat is ez lesz a látvány, kivéve az öblöt, meg az állatkert :)
Bemegyek, kiderül, hogy mindenki magyar szinte, kivéve a két ausztrált: Jimmy-t, aki itt született, de a szülei magyarok, úgyhogy nehezen, de tud beszélni magyarul. Frank még érdekesebb: neki egyáltalán nem magyarok a szülei, mégis beszél néhány szót magyarul, és meg is érti a magyar szöveget. Nem sikerült kiderítenem, hogy lehetséges ez. De róla van még két újabb érdekes adat:
1) Egész életemben utáltam azokat a filmeket, amikben a külföldiek beszédét úgy ábrázolták, hogy félig egyik nyelven, félig másikon beszéltek. Mindig ideges lettem, hogy na ilyen aztán tuti hogy nincs a világban. Aztán 30 évesen kénytelen vagyok belátni, hogy nem volt igazam, amikor először meghallom Frank-et (vagy ahogy a srácok hívják, Ferit) ilyeneket mondani: "Give me the tégla!" vagy "Elviszed a scaffolding, or...?" vagy még "Maybe nemjó!" :))))))) Őrültjó ez a csávó!
2) Frank valami módon képes úgy beszélni angolul, hogy a többiek megértsék (a többiek nem igazán beszélnek angolul, csak néhány szót). Frank úgy beszél hozzájuk, hogy kb összesen 20 szót használ, nyelvtant nem, és mindezt MAGYAR AKCENTUSSAL teszi!! Hihetetlen figura. Próbálok emlékezni rá, hogy ez pontosan hogy is hangzik, de egyelőre nem megy :( De higgyétek el, nagyon vicces.
Jimmy a flex-szel (ami itt grinder):
Aztán megkapom az első feladatomat, menjek le Péterrel a medencébe, aztán erővágóval vágjam le a betonacélok tetejét, mert túl hosszúak. Aki nem tudja mi az erővágó: egy nagy csípőfogó (van közületek olyan aki tudja -irodai munkás létére- hogy kell az ilyennel bánni...) Ezzel az első tíz percben azonnal be is teljesül az egyik parám, ami a melóval kapcsolatosan előzetesen bennem volt: 2-3 ilyen vágás után a vállam felmondja a szolgálat, és izomerővel sem bírom: kiderült, hogy nem erre teremtettem, mehetek haza, mindennek vége... Persze aztán kiderül, hogy annyira nem szégyen ez, mert Péter is úgy dönt, hogy ezeket inkább ketten egyszerre vágjuk, mert belepusztulunk. Mondjuk aki tudja mi az hogy erővágó, meg tudja mi az, hogy centi vastag (!!) betonacél, az annyira nem csodálkozik ezen. Nyugi, fikázni azért még lehet!!! :D
Aztán dróttal kötözzük a betonacélokat, csinálunk még ezt-azt, aztán megjönnek a gerendák. A nagyobbik gerenda úgy 250 kilós, amíg behozzuk, majdnem összecsináljuk magunkat. Én még konkrétan nem emeltem ilyen nehéz dolgot életemben. Szerencsére aztán Zoli ráheggeszt még egy 50 kilós acél lemezt, és így még inkább érthetetlenné válik számomra, hogy fogjuk 3 méter magasra felrakni ezt a 300 kilós rettenet:
Ennél már csak egy dolog aggaszt jobban: Mi lesz, ha egyszer be kell mennem a pók-szörnyek fészkébe????
Eltelik az első nap, hazamegyek, aztán vissza iskolába, aztán megint haza, azonnal ágy, alvás. Másnap már kicsit jobban bírom a dolgot, egész nap bontott téglákat pucolok, hogy újra fel lehessen használni azokat - na ez a nem izgalmas, viszont fárasztó meló. De legalább lehet legózni, hogy stabil építmény készüljön belőlük. És itt a munkám gyümölcse, stabil toronyház 365 téglából:
A harmadik nap két érdekes dolog is volt:
1) Kiderült, hogy sziklát széthasítani légkalapáccsal pontosan ugyanolyan nagy élmény, mint ahogy azt kb. 8 évesen hittem!!!! :) A sziklák ott vannak a pók-szörnyes kép sötét részének alján - ez a hegyoldal a ház alatt, ahol bontunk, hogy legyen Őméltóságának hol tárolni a borait ;)
2) Sikerült felrakni a gerendát, és nem is haltunk bele. Most sem értem, hogy ez hogy lehet.
Mindent összevéve durva dolog ez a melósság, de legalább nem olyan idegbeteg, mint a pincérkedés. Ott nincs megállás egyáltalán, itt meg olyan óránként azért csak leül az ember egy kicsit pihenni :) Persze magyarokkal dolgozom... A reggel 5-ös kelés is nagyon durva, nem tudom ennek milyen élettani hatásai lehetnek hosszú távon. Egyre kevésbé vagyok halott esténként, remélem ez a tendencia folytatódik, mert egyelőre sajnos hiába végzem 3-kor a fizikai munkával (7-től 15-ig 8 óra épp), utána egyszerűen nincs kedvem már a mozgáshoz, így a szörfözéshez sem... Remélem hogy legalább a hétvégén ki tudok majd menni hajnalban, mert akkor sokkal jobbak a hullámok, mint napközben.
Az is tervbe van véve, hogy veszünk kocsit mi négyen, az is javíthat majd a kelés koraiságán - legalább néhány nap egy héten. De persze ezek még csak tervek.
Szóval nagy szerencsém, hogy megcsíptem ezt a melót, mert -még ha a magyarok nem is fizetnek olyan jól, mint az ausztrálok- kb. ugyanannyi pénzért dolgozom melósként, mint otthon senior consultant-ként :) Így most tudok félretenni zsét a tervezett nyaralásra, amire eddig sajna nem nagyon volt példa. Ja, és egyéni vállalkozó lettem, úgyhogy tényleg, hivatalosan is melósként keresem a kenyerem.
Szerintem egy csomó mindent kihagytam, kérdezhettek, ha valami érdekel még. Vagy fikázhattok, ha csak raboltam az időtöket ezzel a bejegyzéssel. Nézzétek meg a fényképalbumot a szellemesebbnél-szellemesebb képaláírásokkal ezen a címen!
Két dolog kiderült már az első három nap alatt: 1) A melósok menők. Pont. Tényleg, nem tudom miért, de sugárzik a lazaság belőlük. 2) Akármeddig fogom is ezt bírni, mindenképp egy nagyon jó tapasztalat ebbe belelátni.
Egyetlen dolog hiányzik csak nagyon: Mivel nem az utcai fronton dolgozunk, így eddig elmaradt a 14-84 év között válogatás nélkül minden nőnemű egyedre füttyögés, vicces-udvarlós beszólogatás. Remélem lesz majd az is, én is füttyögni akarok!!! :D
Bónusz I.
Aki nem szereti a trágárkodást, ne halgassa meg a Belga "Melós" c. számát, ami immár rólam is szól.
Bónusz II.
Melós Miki:
Melós - Literally
Na, azt nem írtam, hogy találtam igazi segédmunkás melót, úgyhogy mától egy építkezésen dolgozom már mint igazi melós. A mától azt jelenti, hogy az első napot már túléltem! Reggel ötkor keltem. Aki ismer, tudja hogy ez nekem mit jelent. De legalább egész héten reggel 5-kor fogok kelni. Csináltam tök sok képet, meg lesz érdekes beszámoló.
De most alszoK!
De most alszoK!
Személyes hogylét
Engedek a közösségi nyomásnak, hogy magamról is írjak:
Köszi, jól vagyok.
Bővebben: Néha jobban, néha rosszabbul.
Még bővebben: Ha jól megy a szörf, és van pénz, jól, ha nem megy jól a szörfözés, és nincs pénz, akkor rosszul.
Köszi, jól vagyok.
Bővebben: Néha jobban, néha rosszabbul.
Még bővebben: Ha jól megy a szörf, és van pénz, jól, ha nem megy jól a szörfözés, és nincs pénz, akkor rosszul.
Nyunyi fíling
Fotók, amik Nieuw Amsterdam-ra emlékeztetnek.
Most sincs kedvem terjengősen írni, de legalább ezeken a képeken gyorsan végigszaladhattok, aztán termelhetitek gyorsan tovább a GDP-t.
1. Na hány hengeres ház van a képen összesen?
2. Szidni égvonal:
3. Ál-nagylátószög I. - Csak a nagyon jó szemű shopaholic veheti észre, hogy a sarki épület egy Louis Vuitton bolt.
4. Ál-nagylátószög II. - Valamilyen épület mögött egy másik épület. Szemmel is jól látható, amint a háttérben levő, szögletes alaprajzú épület lényegesen magasabb, mint az előtte álló, "modern" formájú társa.
5. Ál-nagylátószög III. - Az amúgy széles út sikátornak tetszik a magasházak árnyékában.
6. ÁNSZ IV. - Ilyet csináltam Nyunyiban is, bár ott azért valamivel több lehetőség van reá...
7. Der Wolkenkratzer vor dem Mond:
Bónusz kép - Mivel itt nem járt Audrey Hepburn, így én se kezdtem el reggelizni előtte, ahogy Nyunyiban szoktam volt...
Aki nem értené, olvassa el ezt.
Most sincs kedvem terjengősen írni, de legalább ezeken a képeken gyorsan végigszaladhattok, aztán termelhetitek gyorsan tovább a GDP-t.
1. Na hány hengeres ház van a képen összesen?
2. Szidni égvonal:
3. Ál-nagylátószög I. - Csak a nagyon jó szemű shopaholic veheti észre, hogy a sarki épület egy Louis Vuitton bolt.
4. Ál-nagylátószög II. - Valamilyen épület mögött egy másik épület. Szemmel is jól látható, amint a háttérben levő, szögletes alaprajzú épület lényegesen magasabb, mint az előtte álló, "modern" formájú társa.
5. Ál-nagylátószög III. - Az amúgy széles út sikátornak tetszik a magasházak árnyékában.
6. ÁNSZ IV. - Ilyet csináltam Nyunyiban is, bár ott azért valamivel több lehetőség van reá...
7. Der Wolkenkratzer vor dem Mond:
Bónusz kép - Mivel itt nem járt Audrey Hepburn, így én se kezdtem el reggelizni előtte, ahogy Nyunyiban szoktam volt...
Aki nem értené, olvassa el ezt.
Kis színesek
Elhatároztam, hogy amikor nincs időm, akkor is kirakok néhány képet, hogy legyen kint valami érdekes. Max 4 képet tudok Picasa-val kidobálni egyszerre, úgyhogy most is négyet kaptok:
1. Kimondhatatlan nevű városrész (Igen, a City North az!):
2. Ezt egyszerűen KÖTELEZŐ lesz majd kipróbálnom. Ez konkrétan a kínai negyed bazár-utcájában van, a járókelőktől kb. 1,5 méterre fekszik a néni :)
3. Mégsem vagyunk egyedül, van élet a Földön kívül. A biciklistán láthatósági mellény van, bukósisak, a sávban közlekedik, és együtt áll a dugóban az autókkal. Ezek alapján egyértelmű, hogy ez csak egy UFO lehet! (köszi, tisztában vagyok vele, hogy mit jelent ez a rövidítés)
4. Egy igen-igen ritka Ibiscus Aquaeductus (csöves íbisz, angolul homeless bird) éppen a napi betevőt keresgéli a buszmegálló szemetesében. A japónak nem tetszik ez.
1. Kimondhatatlan nevű városrész (Igen, a City North az!):
2. Ezt egyszerűen KÖTELEZŐ lesz majd kipróbálnom. Ez konkrétan a kínai negyed bazár-utcájában van, a járókelőktől kb. 1,5 méterre fekszik a néni :)
3. Mégsem vagyunk egyedül, van élet a Földön kívül. A biciklistán láthatósági mellény van, bukósisak, a sávban közlekedik, és együtt áll a dugóban az autókkal. Ezek alapján egyértelmű, hogy ez csak egy UFO lehet! (köszi, tisztában vagyok vele, hogy mit jelent ez a rövidítés)
4. Egy igen-igen ritka Ibiscus Aquaeductus (csöves íbisz, angolul homeless bird) éppen a napi betevőt keresgéli a buszmegálló szemetesében. A japónak nem tetszik ez.
Hó
Lehet ám rinyálni, hogy "jaaaaj, milyen takony idő van má ilyen korán mááá!", de azért wakeboardozni egyik hétvégén, a következőn már síelni, és erre panaszkodni??
I mean like come on you guys! :))
Itt meg nincs semmi hullám, nekem van okom panaszkodni, nem tudok ma se szörfözni!!!
I mean like come on you guys! :))
Itt meg nincs semmi hullám, nekem van okom panaszkodni, nem tudok ma se szörfözni!!!
Szörfös
Most minden jó.
Tudtam, hogy egyszer el fogok egy ilyet is kapni, de nem hittem volna, hogy két hét kihagyás, meg kialakulóban levő szorongás, meg nem akarás után kapásból. Ez a nap amúgy is gyönyörű. Végre nem esik az eső, meleg van, tűz a nap, olyan szép hullámok vannak, amiken még sose szörföztem (Kábé olyan szépek, mint amiket Bindi mutatott Hossegorrol - csak nekem van két hónapnyi sokkal retkebb tapasztalatom, amivel össze tudom hasonlítani, és így értékelni is :) Mindig lehet látni, hogy hol fog törni a hullám, mert a nap pont úgy süt, hogy a törés előtti hullámok csillognak. Ha lentről nézed őket. Ugyanis ha abban a helyzetben vagy, mint amiben én most, akkor szó szerint belelátsz az azúrkék (és glassy - azaz sima, csillogós) hullámfalba. Ez a gyönyörű kép kell is, mert egyébként elég nyugtalanító érzés lenne az a függőleges fal, ami épp itt épül fel mellettem-mögöttem karnyújtásnyira. Szép lassan eléri a 2-2,5 méteres magasságot, és előttem egy kicsivel elkezd görbülni a teteje szépen lefele. :) Ebből cső ugyan nem lesz, de azért megrendítő látvány: 2-3 másodperc múlva már nem fogom tudni hol van a fönt meg a lent, csak nagy fehér forrásban fogok pörögni. Üvölteni kéne - vagy a félelemtől, vagy a gyönyörtől (Boldogságtól ordítani - 1998, ideje lenne már megnéznem) De egy ilyen pillanatban a biztos zúzda is egyszerűen csak viccesnek tűnik.
Ezért az egy pillanatért megérte idejönni! És még sok ilyen lesz, szerencsére :)
Most minden jó.
Tudtam, hogy egyszer el fogok egy ilyet is kapni, de nem hittem volna, hogy két hét kihagyás, meg kialakulóban levő szorongás, meg nem akarás után kapásból. Ez a nap amúgy is gyönyörű. Végre nem esik az eső, meleg van, tűz a nap, olyan szép hullámok vannak, amiken még sose szörföztem (Kábé olyan szépek, mint amiket Bindi mutatott Hossegorrol - csak nekem van két hónapnyi sokkal retkebb tapasztalatom, amivel össze tudom hasonlítani, és így értékelni is :) Mindig lehet látni, hogy hol fog törni a hullám, mert a nap pont úgy süt, hogy a törés előtti hullámok csillognak. Ha lentről nézed őket. Ugyanis ha abban a helyzetben vagy, mint amiben én most, akkor szó szerint belelátsz az azúrkék (és glassy - azaz sima, csillogós) hullámfalba. Ez a gyönyörű kép kell is, mert egyébként elég nyugtalanító érzés lenne az a függőleges fal, ami épp itt épül fel mellettem-mögöttem karnyújtásnyira. Szép lassan eléri a 2-2,5 méteres magasságot, és előttem egy kicsivel elkezd görbülni a teteje szépen lefele. :) Ebből cső ugyan nem lesz, de azért megrendítő látvány: 2-3 másodperc múlva már nem fogom tudni hol van a fönt meg a lent, csak nagy fehér forrásban fogok pörögni. Üvölteni kéne - vagy a félelemtől, vagy a gyönyörtől (Boldogságtól ordítani - 1998, ideje lenne már megnéznem) De egy ilyen pillanatban a biztos zúzda is egyszerűen csak viccesnek tűnik.
Ezért az egy pillanatért megérte idejönni! És még sok ilyen lesz, szerencsére :)
Most minden jó.
Cincinnati Bengals - Baltimore Ravens 17-14
Juhúúúúúú!
Azért örülünk, mert Cincinnati az egyik legszarabb hely a világon, úgyis mondhatnánk, hogy Amerika Hónalja, ezért azok aki ott laknak, minden támogatást megérdemelnek! :) Pláne hogy eddig egy igazán szar csapat volt, most meg 3. helyen vannak az AFC-ben!
Azért örülünk, mert Cincinnati az egyik legszarabb hely a világon, úgyis mondhatnánk, hogy Amerika Hónalja, ezért azok aki ott laknak, minden támogatást megérdemelnek! :) Pláne hogy eddig egy igazán szar csapat volt, most meg 3. helyen vannak az AFC-ben!
Melós - Bankstown1
Ha már így itthon vagyok, legalább kirakok egy melós post-ot. Vigyázat, hosszú lett, és még csak fotók sincsenek.
Legutóbb Bankstown-ban voltam, ami a Central-ról 50 perc vonattal (szóval annyira külváros, mint a mi szeretett Leningrádunktól Székesfehérvár) Nagy nehezen meg is találtam a helyet. (itt moinden új hely egy újabb kihívás, mert a buszon nincs kiírva, hogy melyik megálló következik, a megállókon sem látsz felirat, és a vezető sem mondja be magától, csak ha külön megkéred, hogy szóljon - nem egyszer szálltam le már így rossz helyen). A vonatállomáson kiderült, hogy Sydney-ben is élnek fekák, és nyilvánvalóan mindannyian ennek az állomásnak a körzetében. Mindenki tök normális volt, csak ez a hirtelen változás volt fura, meg siettem is, úgyhogy lényeg a lényeg, nem csináltam fotókat :) Aztán megérkeztem a Dist Sports Club nevű helyre, ahol -gondoltam- dagadt parasztok fognak valami unalmas meccs közben berúgni. De nem ez volt, mert a Sports Club igazából egy óriási kaszinó volt, a közepén sziklákkal meg dzsungellel, meg vízeséssel. Itt sem csináltam fottót, mert kaszinóban sem szabad. Gondolom.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem a kaszinó az egyik legszomorúbb hely a világon. Én mindig is utáltam ezeket, bár nem sok ilyen helyen voltam régebben, de aztán Las Vegasban bebizonyosodott, hogy tényleg nem sok lehangolóbb hely van a világon (számomra): Sok középkorú ill. öregember, férfi és nő, ül a gépek előtt -nyilván mindnek megvan a nyerő stratégiája- és kifejezéstelen arccal nyomkodja a gombokat. Nem is tudom, ki mesélte legutóbb a sztorit: kaszinóban dolgozott, és hallotta a csávót aki épp 2 milliót vesztett, hogy hazatelefonál az asszonynak: "Szia drágám, úgy döntöttem, mégsem veszem meg a kocsit. Majd elmesélem, szia." Na hát kábé ez az érzésem, amikor egy ilyen helyre belépek. Borzasztó látni azokat az embereket, akik utolsó esélyként a felemelkedésre ezzel próbálkoznak, reménykedve de azért tök esélytelenül ugye. Sőt, inkább ebbe mennek tönkre. Amúgy nem is értem, hogy ha a kokó meg a heroin illegális, akkor ezeket a bűntanyákat hogyhogy hagyják üzemelni?!
Ezek után kiderült, hogy ez nem csak kaszinó, hanem egy konferenciaközpont is. Tehát nem csak nyerőgépek, hanem hatalmas ablaktalan, jellegtelen, szürke konferenciatermek padlószőnyeggel, mesterséges fénnyel. Na mondom ez lesz aztán a kirááály meló! (Ádikááám! :) Nem egy szinttel volt lejjebb a minőség az eddig megszokottól, de hát ez egy ilyen bringa, ugye.
Amikor bementem a konyhára, akkor jött az igazi meglepi: a kezembe nyomtak egy A4-es lapot, rajta az italokkal, meg az árukkal (kb. 10 féle bor, 15 sör, stb.) és azzal az utasítással, hogy nem elég hogy a rendeléseket fel kell venni, de előre el is kell kérni a pénzt, majd bemenni a konyhába a piáért, odaadni a pénzt, a visszajáróval meg a piákkal vissza az asztalhoz. Ebben több nagyon vicces dolog is volt:
1. Nyilván nem tudtam megjegyezni a piákat 5 perc alatt, pláne az árakat. Ami azért volt jó, mert ha kértek valami speciálisat [mondjuk Kahlua-t tejjel (!)], akkor az elején nem tudtam megmondani, hogy van-e olyan nekünk
2. Az árakat fölösleges is lett volna, mert kb. sosem stimmeltek (?!)
3. Egy 10 fős asztalnál volt úgy, hogy 5 különböző társaság, pár, stb. ült, ami 5 fizetést, 5 visszajárót jelentett egy körre, ezeket valahogy szét kellett osztanom a tálcámon, és mindent lejegyezni
4. 4 asztalom volt, az 40 ember, akik az első körben elég hirtelen szomjaznak meg, tehát az utolsó asztal már nem volt annyira türelmes
5. Önkéntes életmentők voltak (tehát tök jó fejek, és segítettek nekünk mindenfélében) de nagyon sokan közülük tősgyökeres ausztrálok, azaz még azt sem érteni tőlük, hogy hello, pláne nem azt hogy "half scotch dry ginger seven ounce" Próbáljátok ezt úgy elképzelni, mintha Matiz Nagypapa mondta volna. Ha valaki nem emlékezne:
6. Voltak kevésbé értelmes tagok is, pl.: Miki: Csak ezek a söreink vannak: Carlson, Crown, Cascade, Pure Blonde, Stella, Heineken, Corona, Peroni, VB, Cascade light. Bácsi: I'll have a Toohey's New. :)
7. Ja és persze volt egy-két "az előétel előtti zsömléhez már kérek egy rumoskólát" típus is
Persze az életközeli élmények az elején voltak csak, belerázódtunk fél óra alat, utána már nem volt izgi. Mindent faján csináltam persze megint, elégedett is volt mindenki.
Miután a rendezvénynek vége lett, átmentem egy másik terembe is összeszedni a poharakat, és ott aztán nagyon bizarr látvány fogadott. Sok szülő ült körben, meg elszórva a félig sötét teremben, az 5mx5m-es kivilágított táncparketten két fiú, és egy lány táncolt, az egyik fiú karján 3 lufival. Na őket nézték a szülők, meg egy-két fiatal. Összesen lehettek úgy 20-an. A kb 50 éves DJ passziánszozott a gépén, de meglepően jó zenéket tolt közben (régi Metallica és úgy hip-hop slágerek vegyesen :). Aztán az egyik helyi erőtől kiderült, hogy mi ez az iszonyatosan lehangoló rendezvény. Nem, nem egy olyan osztály találkozója, ahol mindenki utálta egymást, hanem a lufis srácnak a huszonegyedik (!!!) szülinapja. A srác a helyiek leírása alapján weirdo volt, azaz magyarul kattant-stikkes-emos-mittudomén. Kiderült, hogy 60 embert hívtak, de 20-nál több nem jött :( Szegény csávó. Mondjuk utána megláttam közelebbről, és én biztos nem mentem volna! :D Fotót persze nem csináltam, féltem hogy van nála egy belezőkés, azt megvár a vonatállomáson! :D Mindenesetre mondtam a főnököknek, hogy engem max fegyverrel kényszeríthetnek oda vissza.
Aztán mégegy rendezvényre beküldtek, hogy ott is szedegessek poharakat (ott legalább ettem tortát :) De az is valami kis sweet sixteen nuncus szülinapja lehetett (Mi baja ezeknek a szefósoknak, hogy konferenciaközpontban tartják a szülinapjukat????) Ott is táncolt kb. 3 ember, a többiek ültek. De itt legalább a szülőkön kívül a barátok is reprezentálták magukat.
Már az eddigi lagzikban is kiderült, de ez most sokkoló volt: ezeknek fogalmuk sincs, hogy milyen egy normális buli. Elképesztő!
Na mindegy, túléltem, újabb élményekkel gazdagodtam. Ha élményekért lehetne venni lazacot a boltban, akkor nagy dőzsölés lenne :)
Legutóbb Bankstown-ban voltam, ami a Central-ról 50 perc vonattal (szóval annyira külváros, mint a mi szeretett Leningrádunktól Székesfehérvár) Nagy nehezen meg is találtam a helyet. (itt moinden új hely egy újabb kihívás, mert a buszon nincs kiírva, hogy melyik megálló következik, a megállókon sem látsz felirat, és a vezető sem mondja be magától, csak ha külön megkéred, hogy szóljon - nem egyszer szálltam le már így rossz helyen). A vonatállomáson kiderült, hogy Sydney-ben is élnek fekák, és nyilvánvalóan mindannyian ennek az állomásnak a körzetében. Mindenki tök normális volt, csak ez a hirtelen változás volt fura, meg siettem is, úgyhogy lényeg a lényeg, nem csináltam fotókat :) Aztán megérkeztem a Dist Sports Club nevű helyre, ahol -gondoltam- dagadt parasztok fognak valami unalmas meccs közben berúgni. De nem ez volt, mert a Sports Club igazából egy óriási kaszinó volt, a közepén sziklákkal meg dzsungellel, meg vízeséssel. Itt sem csináltam fottót, mert kaszinóban sem szabad. Gondolom.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem a kaszinó az egyik legszomorúbb hely a világon. Én mindig is utáltam ezeket, bár nem sok ilyen helyen voltam régebben, de aztán Las Vegasban bebizonyosodott, hogy tényleg nem sok lehangolóbb hely van a világon (számomra): Sok középkorú ill. öregember, férfi és nő, ül a gépek előtt -nyilván mindnek megvan a nyerő stratégiája- és kifejezéstelen arccal nyomkodja a gombokat. Nem is tudom, ki mesélte legutóbb a sztorit: kaszinóban dolgozott, és hallotta a csávót aki épp 2 milliót vesztett, hogy hazatelefonál az asszonynak: "Szia drágám, úgy döntöttem, mégsem veszem meg a kocsit. Majd elmesélem, szia." Na hát kábé ez az érzésem, amikor egy ilyen helyre belépek. Borzasztó látni azokat az embereket, akik utolsó esélyként a felemelkedésre ezzel próbálkoznak, reménykedve de azért tök esélytelenül ugye. Sőt, inkább ebbe mennek tönkre. Amúgy nem is értem, hogy ha a kokó meg a heroin illegális, akkor ezeket a bűntanyákat hogyhogy hagyják üzemelni?!
Ezek után kiderült, hogy ez nem csak kaszinó, hanem egy konferenciaközpont is. Tehát nem csak nyerőgépek, hanem hatalmas ablaktalan, jellegtelen, szürke konferenciatermek padlószőnyeggel, mesterséges fénnyel. Na mondom ez lesz aztán a kirááály meló! (Ádikááám! :) Nem egy szinttel volt lejjebb a minőség az eddig megszokottól, de hát ez egy ilyen bringa, ugye.
Amikor bementem a konyhára, akkor jött az igazi meglepi: a kezembe nyomtak egy A4-es lapot, rajta az italokkal, meg az árukkal (kb. 10 féle bor, 15 sör, stb.) és azzal az utasítással, hogy nem elég hogy a rendeléseket fel kell venni, de előre el is kell kérni a pénzt, majd bemenni a konyhába a piáért, odaadni a pénzt, a visszajáróval meg a piákkal vissza az asztalhoz. Ebben több nagyon vicces dolog is volt:
1. Nyilván nem tudtam megjegyezni a piákat 5 perc alatt, pláne az árakat. Ami azért volt jó, mert ha kértek valami speciálisat [mondjuk Kahlua-t tejjel (!)], akkor az elején nem tudtam megmondani, hogy van-e olyan nekünk
2. Az árakat fölösleges is lett volna, mert kb. sosem stimmeltek (?!)
3. Egy 10 fős asztalnál volt úgy, hogy 5 különböző társaság, pár, stb. ült, ami 5 fizetést, 5 visszajárót jelentett egy körre, ezeket valahogy szét kellett osztanom a tálcámon, és mindent lejegyezni
4. 4 asztalom volt, az 40 ember, akik az első körben elég hirtelen szomjaznak meg, tehát az utolsó asztal már nem volt annyira türelmes
5. Önkéntes életmentők voltak (tehát tök jó fejek, és segítettek nekünk mindenfélében) de nagyon sokan közülük tősgyökeres ausztrálok, azaz még azt sem érteni tőlük, hogy hello, pláne nem azt hogy "half scotch dry ginger seven ounce" Próbáljátok ezt úgy elképzelni, mintha Matiz Nagypapa mondta volna. Ha valaki nem emlékezne:
6. Voltak kevésbé értelmes tagok is, pl.: Miki: Csak ezek a söreink vannak: Carlson, Crown, Cascade, Pure Blonde, Stella, Heineken, Corona, Peroni, VB, Cascade light. Bácsi: I'll have a Toohey's New. :)
7. Ja és persze volt egy-két "az előétel előtti zsömléhez már kérek egy rumoskólát" típus is
Persze az életközeli élmények az elején voltak csak, belerázódtunk fél óra alat, utána már nem volt izgi. Mindent faján csináltam persze megint, elégedett is volt mindenki.
Miután a rendezvénynek vége lett, átmentem egy másik terembe is összeszedni a poharakat, és ott aztán nagyon bizarr látvány fogadott. Sok szülő ült körben, meg elszórva a félig sötét teremben, az 5mx5m-es kivilágított táncparketten két fiú, és egy lány táncolt, az egyik fiú karján 3 lufival. Na őket nézték a szülők, meg egy-két fiatal. Összesen lehettek úgy 20-an. A kb 50 éves DJ passziánszozott a gépén, de meglepően jó zenéket tolt közben (régi Metallica és úgy hip-hop slágerek vegyesen :). Aztán az egyik helyi erőtől kiderült, hogy mi ez az iszonyatosan lehangoló rendezvény. Nem, nem egy olyan osztály találkozója, ahol mindenki utálta egymást, hanem a lufis srácnak a huszonegyedik (!!!) szülinapja. A srác a helyiek leírása alapján weirdo volt, azaz magyarul kattant-stikkes-emos-mittudomén. Kiderült, hogy 60 embert hívtak, de 20-nál több nem jött :( Szegény csávó. Mondjuk utána megláttam közelebbről, és én biztos nem mentem volna! :D Fotót persze nem csináltam, féltem hogy van nála egy belezőkés, azt megvár a vonatállomáson! :D Mindenesetre mondtam a főnököknek, hogy engem max fegyverrel kényszeríthetnek oda vissza.
Aztán mégegy rendezvényre beküldtek, hogy ott is szedegessek poharakat (ott legalább ettem tortát :) De az is valami kis sweet sixteen nuncus szülinapja lehetett (Mi baja ezeknek a szefósoknak, hogy konferenciaközpontban tartják a szülinapjukat????) Ott is táncolt kb. 3 ember, a többiek ültek. De itt legalább a szülőkön kívül a barátok is reprezentálták magukat.
Már az eddigi lagzikban is kiderült, de ez most sokkoló volt: ezeknek fogalmuk sincs, hogy milyen egy normális buli. Elképesztő!
Na mindegy, túléltem, újabb élményekkel gazdagodtam. Ha élményekért lehetne venni lazacot a boltban, akkor nagy dőzsölés lenne :)
(Nem) szörfös
Nincs jó kedvem. Szörföznöm kéne, de fosok, hogy megint megbetegszem, meg a szomszédos Maroubrán nincsenek hullámok, úgyhogy Bondi a legközelebbi, ami két busz, minimum egy óra oda, egy vissza, egy 2,1m-es deszkával, fagyos vízzel, betegség után, hazafelé fázással, borús időben. Ráadásul a vállam is fáj megint, nem tudok rendesen ráevezni. Meg munkát is kell keresnem, mert ezek az ügynökségek nem szállítanak rendesen melót. Na ennyi elég is lesz, nem megyek. Majd holnap reggel. Lehet anyázni, de az irodából azért nehéz megítélni, higgyétek el.
Ami jó itt
Ma házibuli lesz nálunk, úgyhogy mindenki a konyhában sürög-forog. Főként sürög. Készül az igazi Ungarische Gulasch! Szerintem túl sok a répa. Főleg a fehér, azaz a "gyerekhalál". De majd kiválogatom, ne aggódjatok. Tényleg ne! Semmi gáz, ki tudom rakni a tányér szélére, tényleg!
Peri meg Peti meghívtak sok embert, meg én is áthívtam Gáborékat. Lesz minden étel-ital, dínom-dánom. Éjfélig. Mert ez ilyen szolid buli lesz, aztán mindenki mehet haza.
Úgyhogy szerintem ma is elmarad a melóhelyes bejegyzés. Viszont hétvégén nem dolgozom, úgyhogy lesz időm tényleg kirakni néhány sztourit.
Na, ami jó itt, az az, hogy nagyon kedvesek az emberek, és nagyon nyitottak az idegenekkel szemben. Ezt bizonyítja az alábbi fotó is. Történt ugyanis, hogy kiraktunk néhány lapot a lépcsőházba, hogy szolid mulatság lesz, és bocsánat, de ha valakinek van kedve, akkor jöjjön át. Tapasztalataim szerint Dzsugasviliről elnevezett városunkban ez nem gátol meg senkit abban, hogy azonnal a zsarukat hívja, amint valami nem tetszik. Itt ez volt a reakció:
Jófejek.
Peri meg Peti meghívtak sok embert, meg én is áthívtam Gáborékat. Lesz minden étel-ital, dínom-dánom. Éjfélig. Mert ez ilyen szolid buli lesz, aztán mindenki mehet haza.
Úgyhogy szerintem ma is elmarad a melóhelyes bejegyzés. Viszont hétvégén nem dolgozom, úgyhogy lesz időm tényleg kirakni néhány sztourit.
Na, ami jó itt, az az, hogy nagyon kedvesek az emberek, és nagyon nyitottak az idegenekkel szemben. Ezt bizonyítja az alábbi fotó is. Történt ugyanis, hogy kiraktunk néhány lapot a lépcsőházba, hogy szolid mulatság lesz, és bocsánat, de ha valakinek van kedve, akkor jöjjön át. Tapasztalataim szerint Dzsugasviliről elnevezett városunkban ez nem gátol meg senkit abban, hogy azonnal a zsarukat hívja, amint valami nem tetszik. Itt ez volt a reakció:
Jófejek.
Fasírt, Fasírt!
Ez nem csak az első South Park epizód felejthetetlen jelmondata, hanem a jelenlegi tevékenységem eredménye is.
De a szóvic továbbgyűrűzik:
ÁdiBácsitól kaptam a csodás Fasírt nevet,
Így a mondat: "Fasírt fasírt süt!",
S mindenki együt nevet!
Hehe
Vörösborral fogyasztom ügyessen, amit az egyik rendezvényről kaptam! :)
Anci receptje nem hagyott cserben, nagyon finom, hazai ízeket kaptam, ráadásul megfelelő mennyiségben: van vagy 20 fasírtom, meg egy lábosnyi krumplifőzelékem!!! :)
De a szóvic továbbgyűrűzik:
ÁdiBácsitól kaptam a csodás Fasírt nevet,
Így a mondat: "Fasírt fasírt süt!",
S mindenki együt nevet!
Hehe
Vörösborral fogyasztom ügyessen, amit az egyik rendezvényről kaptam! :)
Anci receptje nem hagyott cserben, nagyon finom, hazai ízeket kaptam, ráadásul megfelelő mennyiségben: van vagy 20 fasírtom, meg egy lábosnyi krumplifőzelékem!!! :)
Másnapos
Ma nem biztos hogy rakok ki normális bejegyzést, mert nem vagyok olyan jól. Biztos valamit ehettem tegnap ami nem volt elég friss...
Attention!
Mi mán átálítottuk az órákat it, úgyhogy most egy kis ideig 9 óra lesz az eltérés. Ha meg majd ti is átállítjátok, akkor meg tíz lesz sokáig. Na erre varrjatok gombot! :)
NRL döntő: Eeels - Storms
Tegnap az Olimpiai Parkban, az ANZ (éjjen Zed, azaz én!) Stadium-ban dolgoztam, ahol már egyszer dolgoztam korábban, csak azt lusta voltam még megírni :) Az első alkalomról később majd, most egyelőre jöjjön a tegnapi meccs, az NRL döntő. Itt ez az egyik legnagyobb sportesemény, úgyhogy megint 75.000 ember volt a stadionban. Gyönyörű egy stadion ez, én mondom!
Először azt mondták, hogy majd mosogatnom kell, aztán kiderült, hogy az egyik céges páholyba kell mennem. Ilyen egy céges páholy:
Ilyen a kilátás a céges páholy belső részéről:
De ki is lehet ülni, akkor meg ilyen:
Némá a sok tahót, még saját páholyuk sincse'!!!
A hűtő tele van piával, de nyugi, nem maguknak kell kivenniök az italt, hát mi mit csinálnánk akkor? :)
Van egy kis konyha is, arról nincs külön fotó. Viszont van fotó a konyhában levő hűtőről:
A fotó értelmezéséhez azért nem árt egy kis életfíling-leírás: Megérkeztem a páholyba, ahol ott volt egy szakácsruhás ember, aki épp anyázott valamiért, hogy valaki korán rakta be a húst, és az ennek megfelelően el is romlott, úgyhogy mehet a kukába. (Persze annyira nem lett rossz, hogy én ne egyek egy kis körtés bárányt meg steak-et) Na szóval gondoltam, hogy ez nem lesz bonyolult meló, mert itt egy középkorú séf, én majd segítgetek neki, aztán nézem a mecset.
Gondoltam, hogy egy kis csevejjel oldom a feszültséget: "Te vagy itt a séf?" kérdeztem. A válasz már nem tetszett annyira: "Nem, te vagy itt a séf!" [ :)))) - a szerk] "És jön még valaki, aki ért ezekhez?" "Lehet, nem biztos."
A beszélgetés a fura fordulat után hasonló mókásan folytatódott. Az arc mondta hogy ellenőrízzem le a hűtőben a kaják hőmérsékletét, nézzem meg, hogy megvan-e minden, aztán meg kezdjem el csinálni a kajákat! Még használati utasíást is adott a kaják elkészítéséhez. Mindezzel csak két probléma volt (azon kívül, hogy rántottát szoktam főzni max.)
1. A sütő nem olyan volt, mint amilyeneket én szoktam látni, fogalmam sem volt hogy kell használni:
2. Mivel nem vendéglátó-angolt tanultam, így nem sokat értettem a rövid leírásból (angolul tudóknak érdemes beleolvasni):
Ez egy életközeli élmény volt. Már láttam magam előtt a sok elit vendéget, ahogy atom részegen üvöltenek, főleg velem, hogy mi a rosseb az, amit kaja néven tálalok. De aztán egy újabb (ezúttal szerencsés) fordulat következett: kiderült, hogy van egy partnerem, aki már látott ilyet, és hogy a sütő használata kb. bébi fókák értelmi szintjére van szabva, úgyhogy ha jobban figyeltem volna, mindent meg tudtam volna csinálni magamtól. Viszont a canape-kat el is készítettem még egyedül, ügyessen. Hát idióták ezek, hogy kanapének hívják a kis sós előételszerű izéket???? Mennyivel értelmesebb név már az, hogy "sós előételszerű izéke"?!
Na ezen meg én es rajt vagyok séf-cuccban (kicsit olyan mint a haditengerészeti díszegyenruha :)
Végül minden jóra fordult, felszolgáltunk egy csomó piát, meg az összes kaját, közben meg cseteltem a vendégekkel, akik eléggé meg is kedveltek, mint ahogy az általában szokott lenni ;) Úgyhogy persze pofátlanul fotóztam is meccs közben.
Helikopter lebeg valamiért ott:
A középső arc a tulaj. Jó kép :)
Sátánhalálvér-Extraheavynapalmterror koncert:
Aztán jött egy katonai heli, bedobta a labdát középre. A sok okos persze a helikopter szélviharával nem számolt, úgyhogy a labda majdnem egészen az endzone-ig pattogott :)
A végére még annyit, hogy kiderült, a rögbi tök izgalmas, és jó sport, nincs benne annyi unalmas üresjárat mint az NFL-ben, és a támadást és védekezést is ugyanazok az elég keménykötésű gyerekek végzik, páncél nélkül. Mondjuk nem is egy olyan stratégiai sport, mint az amerikai foci.
Ja, és a Storms nyert az Eels-szel szemben (mondanom sem kell, hogy mindenki Eels szurkoló volt a páholyban)
Először azt mondták, hogy majd mosogatnom kell, aztán kiderült, hogy az egyik céges páholyba kell mennem. Ilyen egy céges páholy:
Ilyen a kilátás a céges páholy belső részéről:
De ki is lehet ülni, akkor meg ilyen:
Némá a sok tahót, még saját páholyuk sincse'!!!
A hűtő tele van piával, de nyugi, nem maguknak kell kivenniök az italt, hát mi mit csinálnánk akkor? :)
Van egy kis konyha is, arról nincs külön fotó. Viszont van fotó a konyhában levő hűtőről:
A fotó értelmezéséhez azért nem árt egy kis életfíling-leírás: Megérkeztem a páholyba, ahol ott volt egy szakácsruhás ember, aki épp anyázott valamiért, hogy valaki korán rakta be a húst, és az ennek megfelelően el is romlott, úgyhogy mehet a kukába. (Persze annyira nem lett rossz, hogy én ne egyek egy kis körtés bárányt meg steak-et) Na szóval gondoltam, hogy ez nem lesz bonyolult meló, mert itt egy középkorú séf, én majd segítgetek neki, aztán nézem a mecset.
Gondoltam, hogy egy kis csevejjel oldom a feszültséget: "Te vagy itt a séf?" kérdeztem. A válasz már nem tetszett annyira: "Nem, te vagy itt a séf!" [ :)))) - a szerk] "És jön még valaki, aki ért ezekhez?" "Lehet, nem biztos."
A beszélgetés a fura fordulat után hasonló mókásan folytatódott. Az arc mondta hogy ellenőrízzem le a hűtőben a kaják hőmérsékletét, nézzem meg, hogy megvan-e minden, aztán meg kezdjem el csinálni a kajákat! Még használati utasíást is adott a kaják elkészítéséhez. Mindezzel csak két probléma volt (azon kívül, hogy rántottát szoktam főzni max.)
1. A sütő nem olyan volt, mint amilyeneket én szoktam látni, fogalmam sem volt hogy kell használni:
2. Mivel nem vendéglátó-angolt tanultam, így nem sokat értettem a rövid leírásból (angolul tudóknak érdemes beleolvasni):
Ez egy életközeli élmény volt. Már láttam magam előtt a sok elit vendéget, ahogy atom részegen üvöltenek, főleg velem, hogy mi a rosseb az, amit kaja néven tálalok. De aztán egy újabb (ezúttal szerencsés) fordulat következett: kiderült, hogy van egy partnerem, aki már látott ilyet, és hogy a sütő használata kb. bébi fókák értelmi szintjére van szabva, úgyhogy ha jobban figyeltem volna, mindent meg tudtam volna csinálni magamtól. Viszont a canape-kat el is készítettem még egyedül, ügyessen. Hát idióták ezek, hogy kanapének hívják a kis sós előételszerű izéket???? Mennyivel értelmesebb név már az, hogy "sós előételszerű izéke"?!
Na ezen meg én es rajt vagyok séf-cuccban (kicsit olyan mint a haditengerészeti díszegyenruha :)
Végül minden jóra fordult, felszolgáltunk egy csomó piát, meg az összes kaját, közben meg cseteltem a vendégekkel, akik eléggé meg is kedveltek, mint ahogy az általában szokott lenni ;) Úgyhogy persze pofátlanul fotóztam is meccs közben.
Helikopter lebeg valamiért ott:
A középső arc a tulaj. Jó kép :)
Sátánhalálvér-Extraheavynapalmterror koncert:
Aztán jött egy katonai heli, bedobta a labdát középre. A sok okos persze a helikopter szélviharával nem számolt, úgyhogy a labda majdnem egészen az endzone-ig pattogott :)
A végére még annyit, hogy kiderült, a rögbi tök izgalmas, és jó sport, nincs benne annyi unalmas üresjárat mint az NFL-ben, és a támadást és védekezést is ugyanazok az elég keménykötésű gyerekek végzik, páncél nélkül. Mondjuk nem is egy olyan stratégiai sport, mint az amerikai foci.
Ja, és a Storms nyert az Eels-szel szemben (mondanom sem kell, hogy mindenki Eels szurkoló volt a páholyban)
Melós bejegyzések
Elkezdem pótolni a lemaradásaimat, egészen pontosan azokat, amiket a különböző munkahelyi tapasztalatok leírását jelentik. Szép mondat. Mivel az időm jó részét melóval töltöm, és a tapasztalatok döntő többsége is munka közben ér, úgy döntöttem, hogy minden munkanapot leírok. Az unalmasabbakat csak 1-2 sorban, az érdekesebbeket részletesen. A legelső bejegyzés ezek közül a tegnapi NRL döntő lesz. Ezt követi majd naponta egy, amíg be nem hozom a lemaradást. Hát ennyi mostanra.
Csillunak, Anitának, Daninak, Dórinak, és Norbinak. És persze a keresztlányomnak is! :)
Gáborral meglátogattuk Clovelly-ben a magyar cukrászdát, aminek a neve: Sweet Kiss, és Kiss Pista, ill. Ica a tulajdonosai :), és mindenféle igazi magyaros sütit lehet kapni! A sütiken kívül állítólag ez a hely a lelőhelye az egyéb erősen nélkülözött nálunk (is) honos dolgoknak, mint pl. piros paprika, vegeta, erős pista, stb. :) 
Eszterházy-szelet Hungarian Kiss-szel :)
Zserbó Sydney-ben. Zs-vel és ó-val.
Gábor a túrós-meggyes rétessel:
A Rigó Jancsi és a beigli majdnem lemaradt! :)
Eszterházy-szelet Hungarian Kiss-szel :)
Zserbó Sydney-ben. Zs-vel és ó-val.
Gábor a túrós-meggyes rétessel:
A Rigó Jancsi és a beigli majdnem lemaradt! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
