Bali - első két nap

Na vasárnap van, mostam, teregettem, mosogattam, főztem, tekit takarítottam, úgyhogy a hasznos nap megkoronázásaként kirakom gyorsan az első poszt még mise előtt.

1. Reggel 2-kor keltem úgy, hogy előtte sem aludtam sokat az első bangkoki éjszakán, és azelőtt is csak 3,5 órát aludtam Coogeen.

2. . 2. A taxis lenyúlta a kamerámat, azaz svarci kameráját. Nem tudom, hogy direkt-e, de nem vette ki a csomagtartóból, amikor minden mást kipakolt, én meg a deszkával voltam elfoglalva, meg ugye aranyhal is vagyok. A kuuuuuuuuurva anyját!!!!!!

3. . 3. A kínaiak elfoglalták az ablak melletti ülésemet, úgyhogy semmit sem láttam az útból (Bangkok - Malajzia - Indonézia, nem lehetett pedig túl csúnya, és ráadásul még végig tűzött is a nap). Megkérdezték, hogy akarok-e a helyemen ülni – á dehogyis, maradj ott a hülye családoddal!

4. . 4. A szállás nem nyerte el száz százalékosan a tetszésemet, kicsit zöldebbnek gondoltam, több kerttel, saját terasszal. De végülis különösebb probléma nincs vele.

5. . 5. A beach nem csúnya, de nem is különösebben szép, többre számítottam, nem tudok szörfözni itt.

6. . 6. A kaja sem ízlett különösebben, ami nem csoda, mert nem szeretem az ázsiai ízeket

7. De a világbajnok: holnap van a csend napja, amit eddig is tudtam. Amit viszont nem, hogy ez mit jelent: azt jelenti, hogy nemhogy nem szörfözhetek, meg aktívkodhatok, fürödhetek, de még a szobámból se mehetek ki, hanem csendben meditálhatok, vagy olvashatok egy TELJES NAPIG!! Amúgy se lesz semmi se nyitva, nem tudom, hogy nem halok majd éhen. Ez már két nap mínusz a szörf szempontjából.

Kicsit fel****ta az agyam ez a nap. Nem csoda, hogy ebédnél csak ültem, és bámultam előre amíg vártam a kaját (volt rá időm, ha érted, mire gondolok), és azon gondolkodtam, hogy bizonyos valaki ***cenzúrázva***.

Második felvonás

Vettem telefonkártyát. Azzal, hogy kimozdultam, azonnal rá is jöttem valamire: ennyi szopás egymás tetején nem lehet véletlen. Rájöttem, hogy megint csak hisztizek és duzzogok magamban, hogy „ezt nem vagyok hajlandó elviselni”. Ez volt a fő problémám az elmúlt években, és most lehetőségem van elég erőteljesen gyakorolni ennek legyűrését :) Holnap pl. egy teljes napig. Iszonyú jó anger management tréning! El kell fogadnom, hogy 1. néhány km-rel arrébb szörfözhetnék a világ egyik legjobb szörfterületén, vagy ***cenzúrázva***. De ezek helyett egy kibaszott étteremben eszem a bali csirkét, és holnap semmit sem fogok tudni csinálni. Ha ezt el tudom fogadni, és a hiszti helyett meglátni a jó dolgokat, akkor nagyot léptem előre.

Ettől azonnal jó kedvem is lett, és a part már sokkal szebb lett naplementében, amint ezek a fotók tanúsíthatják is.

Ja, azt nem is mondtam, hogy Ádibácsiék tanácsára jöttem az első két napra Sanurba, a keleti partra, mert egy kis pihenésre vágytam. Ugyanoda mentem, ahol ő és Zsuzsi is megszállt múlt nyáron, és a házigazdák emlékeztek is rájuk! Tök érdekes tízezer kilóméterre otthontól találni ilyen közös pontokat. Olyan mint Cayucos Kaliforniában, ahol minden ismerős megszállt ottjártakor, amióta mi ott voltunk :)

Csend-napi vacsora Bintanggal:

Eszetlen nagy csinnadratta szakítja meg békés BSG nézésemet, azonnal felbaszom az agyam, természetesen.

Na kiderült hogy az őrületes hangzavar a gyerekektől jön: az egyik egy cintányért üt dobverővel, a másik egy alumínium lábost fakanállal, mindketten, mintha az életük múlna rajt. És közben eszetlenül vigyorognak, amit meg tudok érteni, én is mindig imádtam zajongani. Egy harmadik, idősebb gyerek egy vesszőnyalábot éget, a lány meg füstölőt. Az öreg hozza a kis szenteltvizes tálkáját, abból szór mindenfelé – így az én szobám elé is. Kiderült, hogy ez előkészület a holnapi csend napjára, azaz a Balinéz újévre. Remélem naplementekor sikerült majd megsasolnom a hatalmas sárkányt, amit végigkergetnek az utcán, majd meggyújtják.

Bíztató fordulat az eddig elég depresszíven haladó napomban.

Lement a nap, néztem a sorozatomat, és minden hangra azt hittem, hogy na jön már a menet, de nem jött. Aztán mégis. Hallottam a ritmikus dobolást / csörömpölést, felkaptam a fényképezőt, azt szaladtam le az utcára (most vettem amúgy észre, hogy az épületnek ebben a szárnyában én lakom egyedül). Szóval mentem a 20-30 fős csoport után, akik vitték a két letakart nagy alakot. Akkor jöttem rá, hogy a 3m-es szörnyek, amik az út szélén álltak idefele jövet, azok mind erre az alkalomra készültek. Szaladnom kellett, hogy tartsam a lépést a korom sötétben, ettől még több adrenalin oldódott a vérembe. Ez addig fokozódott, amig leértünk a beach-re, ahol tényleg korom sötét volt már, és a csapat bekanyarodott egy kb 1,5 m széles sikátorba, a templomkert mögött. Gondoltam nekem ez már túl sok, úgyhogy utánuk is mentem. De csalódnom kellett, mert nem gyújtották föl a témát, vagy legalábbis én nem láttam, mert hirtelen mindenki megfordult, és kezdett kijönni. Úgyhogy én is így tettem, nem is mertem megfordulni, hátha valaki felkoncol, mert egy szál fürdőgatyában vagyok :)

Na még egy szép szobrot kirakok:

Az első két napról nem készült túl sok fotó, de azért néhányat felraktam ebbe az albumba.