Első nap pincérként

Na, hát ez is eljött, ülök a buszon, várom hogy odaérjek a találkahelyre, ahol két új kollégával fogok találkozni. Tanulmányozom a fényképezőmet, azon vannak ugyanis az adatok, hogy hol, mikor, mit, kivel...
Kis keresgélés, meg a lefényképezett monitor segítségével... ...meg is találom őket.

Az egyik, Caroline, huszonéves brit csaj, kedves, amúgy semmi érdekes.

A másik: Jane felső harmincas bróker, egy nagyon leszakadt Nissant vezet, amit most kapott kölcsön, mert az ő kocsija lerobbant.

Szóval bróker. Volt eddig, csak jött a válság, és neki nincs munkája, úgyhogy velünk cipeli a tányérokat. Na pl. ezért is gondoltam, hogy jót fog tenni, ha tanulok valami normális szakmát is :) A harmadik ember: Miköőly. Tanácsadó az egyik legnagyobb rendszerintegrátornál, csak kellett neki egy kis pihi. Róla nem tudtam fotót csinálni.

Így hármasban elindulunk az első színhelyre: Golf klub Eastlakes-ben. Erről nincs fotó sajna, de nem is olyan érdekes, mindenki látott már golfpályát: zöld-sárga felváltva, néha kék, és dagadt milliárdos köcsögök sétálgatnak hülye ruhákban. Az esemény: görög keresztelő, 120 népség. Jane azt hitte görög vagyok, a nevem görög eredetű, és győzelmet jelent, úgyhogy nagy baj nem lehet :) Megérkezünk, a supervisor elmodja mit-hogy, konyhába be-ki, kenyereket kitenni, süteményeket, borokat, stb. Minden rendben megy, felveszem a rendeléseket (hallott már valaki lemon-lime-and-bitter nevű üccsiről? Itt nagyon népszerű, elég gusztustalan) Na mindegy, viszont amikor a háromemeletes torta asztalát visszük arrébb, rálépek a terítőre, így MAJDNEM borul minden. Aztán mégse :) Három asztalom van, az egyiknél, az öregeknél nagyon nagy a sikerem :) Kipakolunk-bepakolunk, sürgünk forgunk, lement az első 4 óra.

Ezután beülünk a kocsiba, és irány a másik helyszín, Észak-Szidni. Na ott még sose voltam, úgyhogy örülök, hogy arra megyünk. Azért es olyan szerencsés ez, mert északot és délt az öböl választja el, amin keresztül ível a második legnevezetesebb Sydney landmark: a Harbour-bridge:

A hídról továbbá lehet látni az Operaházat is. Nem olyan szép, mint az Ybl-féle, de azért eredeti, meg NAGYON nagy (bocs a képminőségért. kocsiból kevés fénnyel...):

Közben beesteledik, és megérkezünk a célpontra, ami a Szent Ignácz Katoligus Gimnázium. Egy kicsit otthon is érzem magam, mert ugye én es hasonló intézménybe jártam. Szóval tök olyan, minta Piaristák mikszáth-téri épülete, annyi különbséggel, hogy itt a főépület úgy néz ki, mint az Operaház (az Ybl-féle :),
a kilátás meg már a focipályáról ilyen:

A gimnázium parkja akkora kb., mint a Gellért-hegy, és a domb lábánál egy folyó folyik el.
Az épületből nem fotózok már, nincs rá időm. A feladat hasonló az előzőhöz: kajákat kivinni-bevinni, leszedni az asztalokat, eligazítani a vendégeket. A rendezvény az iskola Ausztrál-foci csapatának évzárója, nagyon profi videókkal, meg beszédekkel. A srácok meg tényleg nagyon jól neveltek (thanks, brah, thanks buddy, let me help ya). Az összes üres időben meg sót meg borsot töltögettünk só-, ill. borstartókba, vagy két órán keresztül. Nagyon faja meló :))

Ezek után az egyik kolléga hazafuvaroz, ügyesen, és azonnal beájulok az ágyba.

Hát ennyit az első munkanapról. 9,5 óra állás, és még mindig élek, úgyhogy nagyon zsír. Az emberek kedvesek (naná, kaját viszek nekik!), egész jól is ment a meló, úgyhogy elégedett vagyok. Az éhenhalást elnapolom egy-két héttel.