BKK-DPS-BKK

Azaz megvettem a repjegyet Bangkokból Balira. Kicsit több lett, mint számítottam, mert külön kell fizetni a helyfoglalásért, kajáért, csomagért, párnáért, de még így is sokkal olcsóbb lett az Air Aisa fapados társasággal, mint akármelyik normál légitársasággal lett volna.
Itt vannak az érdekes adatok:

Bangkokban odafelé eltöltök majd egy napot, ha már egyszer ott vagyok, utána repülök csak tovább Balira.
A hazafelé út az eddigi legdurvábbnak ígérkezik:
Baliról 5 óra repülés Bangkokba, majd 9 (!) óra várakozás a reptéren majd 13 óra repülés Londonba, ott már csak 2 óra a várakozás, és végül 2,5 óra a hazaút. Ha beleszámítom a reptéri transzfereket, meg a csekint is, akkor ez így összeseeeeeeen: 36 óra. :(((
Tudom-tudom, ne rinyájjak, kussoljak.

Most nézem csak, sikerült hazafelé egy nappal korábbra foglalnom a repjegyet!! :))) Szóval vagy lesz még egy nap Bangkok, vagy megtalálom a módját, hogy módosítsam. Ez már csak a következő bekezdésben derül ki, mert most inkább reggelizem, aztán elvisszük Joe-hoz a kocsit, hogy nézze már át mielőtt eladjuk.

7 megjegyzés:

  1. mivel a hazafele útról van szó, engedélyt kapsz a rinyálásra. kifele valóban kussolnod kellett volna :)

    VálaszTörlés
  2. Gondoltam, hogy megértésre csak olyantól számíthatok, aki tudja, milyen egy több mint 24 órás repülőút! :)

    VálaszTörlés
  3. Miki, hallod, most akkor mi van ezzel az Ausztráliával?

    VálaszTörlés
  4. most akkor miért is jösz haza pontosan? Mert az erről szóló bejegyzés elmaradt...
    Miértmármiért?

    VálaszTörlés
  5. Nem maradt el, csak nem figyeltél. Már tavaly júliusban megírtam, azóta nem változott: márc. 27. 12:00 ZULU

    VálaszTörlés
  6. Mikikém,
    az a helyzet, hogy te sem figyeltél.
    A kérdés nem az volt, hogy mikor jösz haza.
    Hanem hogy MIÉRT? MIÉRT... az ÉG SZERELMÉRE :)

    VálaszTörlés
  7. TERMÉSZETESEN észrevettem, hogy azt kérdezted: miért! A mondat azt jelenti: "Már tavaly júliusban megírtam, hogy nincs semmi olyan, amiért kint maradhatnék, és ez azóta sem változott. Tehát ha maradnék, azt kéne megindokolnom inkább.
    A március 27-et egy külön mondatba, mintegy megjegyzésként írtam, hátha elfelejtetted AZT IS! ;)

    VálaszTörlés