Melós

Előszó Dzserdzsinek: Na hát Dzserdzsi, ezer hála, és köszönet a tanításért, eljött az ideje, hogy hasznosítsam a sok tudást, amit a kezed alatt szedtem össze különböző barátok építkezései során: hivatalosan is segédmunkás vagyok! :)

Figyeljetek irodai melósok, mit szalasztotok el! :)

Már az elején elmondom, hogy leginkább a képeken keresztül lehet majd megtapasztalni a melós napjaimat, a linket a bejegyzés végén találjátok (termésetesen nemcsak pincérkedés közben van pofám fotózni, hanem az építkezésen is :)

Az egész úgy kezdődött, hogy én egyáltalán nem is akartam pincérkedni, hanem építkezésen akartam dolgoznigy. Horváth Laci itteni építkezési vállalkozó számát odaadta Peti, aki kapta valahonnan. Hívogattam az elmúlt két hónapban, de csak nem akart összejönni a meló, ezért kezdtem el pincérkedni. Aztán most méges: múlt péntek délelőtt beszéltem vele, mondta hogy hááát, meg nem is tudom, de végülis van munka. Elmondta, hogy hol legyek hétfő reggel 7-kor, azt csókolom.

A munkanap:
Ahogy a Taft reklám mondja: Coogee, 4 óra 52 perc, koromsötét, de a frizura pontosan tükrözi a viselője lelkiállapotát... Tusolás, reggeli (!! - első nap sikerült persze csak így), aztán irány a busz.

Ilyen a buszmegállótól 20 méterre, napfelkelte előtt:
A buszon kapásból van egy nagyon érdekes felfedezésem (igazából ez a harmadik nap tűnt csak föl): Amíg műugrás edzésre mentem fél 5 felé reggel, akkor a buszon egy csomó besavanyodott, unalmas figura volt. De rájöttem, hogy aki ilyenkor fent van, az a becsületes ember. Semmirekellő, élősködő emberek nem kelnek fel ilyenkor. Tolvajok, rablók nincsenek fent ilyenkor. Igazából senki nem kel fel ilyenkor, csak aki megy dolgozni. (meg persze aki műugrik :P)
Na mindegy, fél óra alatt megérkezem a Wynyard station-re, ahol át kell szállnom a másik buszra. Itt gyorsan lefényképezem a gyönyörű, egy napos velúr melós safety-bakkancsomat, aminek még vasalt is az orra (mielőtt ugye tiszta retek lesz első nap):
Felszállok a következő buszra, és irány Mosman, Sydney talán legburzsujabb negyede. Mindenhol családi házak, az utcán közepesen jó autók parkolnak - ezek persze csak a házak alkalmazzotaiéi (imádom ezt a nyelvet) mert a luxusautók ugye a garázsokban állnak.
Ezek az alkalmazottak nyírják pl. az ilyen sövényeket:
Aztán megérkezem a családi házhoz, ahol dolgozni fogok. Maga a ház nem nagy szám - de ugye most lesz az egész átépítve. A nappaliból kilátás nyílik a helyi öbölben lehorgonyzott vitorlásokra, az öböl túloldalán a Taronga állatkert erdőjére, afölött meg Sydney üzleti negyedére. Ha befejezzük a medencét, onat is ez lesz a látvány, kivéve az öblöt, meg az állatkert :)
Bemegyek, kiderül, hogy mindenki magyar szinte, kivéve a két ausztrált: Jimmy-t, aki itt született, de a szülei magyarok, úgyhogy nehezen, de tud beszélni magyarul. Frank még érdekesebb: neki egyáltalán nem magyarok a szülei, mégis beszél néhány szót magyarul, és meg is érti a magyar szöveget. Nem sikerült kiderítenem, hogy lehetséges ez. De róla van még két újabb érdekes adat:
1) Egész életemben utáltam azokat a filmeket, amikben a külföldiek beszédét úgy ábrázolták, hogy félig egyik nyelven, félig másikon beszéltek. Mindig ideges lettem, hogy na ilyen aztán tuti hogy nincs a világban. Aztán 30 évesen kénytelen vagyok belátni, hogy nem volt igazam, amikor először meghallom Frank-et (vagy ahogy a srácok hívják, Ferit) ilyeneket mondani: "Give me the tégla!" vagy "Elviszed a scaffolding, or...?" vagy még "Maybe nemjó!" :))))))) Őrültjó ez a csávó!
2) Frank valami módon képes úgy beszélni angolul, hogy a többiek megértsék (a többiek nem igazán beszélnek angolul, csak néhány szót). Frank úgy beszél hozzájuk, hogy kb összesen 20 szót használ, nyelvtant nem, és mindezt MAGYAR AKCENTUSSAL teszi!! Hihetetlen figura. Próbálok emlékezni rá, hogy ez pontosan hogy is hangzik, de egyelőre nem megy :( De higgyétek el, nagyon vicces.

Jimmy a flex-szel (ami itt grinder):
Aztán megkapom az első feladatomat, menjek le Péterrel a medencébe, aztán erővágóval vágjam le a betonacélok tetejét, mert túl hosszúak. Aki nem tudja mi az erővágó: egy nagy csípőfogó (van közületek olyan aki tudja -irodai munkás létére- hogy kell az ilyennel bánni...) Ezzel az első tíz percben azonnal be is teljesül az egyik parám, ami a melóval kapcsolatosan előzetesen bennem volt: 2-3 ilyen vágás után a vállam felmondja a szolgálat, és izomerővel sem bírom: kiderült, hogy nem erre teremtettem, mehetek haza, mindennek vége... Persze aztán kiderül, hogy annyira nem szégyen ez, mert Péter is úgy dönt, hogy ezeket inkább ketten egyszerre vágjuk, mert belepusztulunk. Mondjuk aki tudja mi az hogy erővágó, meg tudja mi az, hogy centi vastag (!!) betonacél, az annyira nem csodálkozik ezen. Nyugi, fikázni azért még lehet!!! :D

Aztán dróttal kötözzük a betonacélokat, csinálunk még ezt-azt, aztán megjönnek a gerendák. A nagyobbik gerenda úgy 250 kilós, amíg behozzuk, majdnem összecsináljuk magunkat. Én még konkrétan nem emeltem ilyen nehéz dolgot életemben. Szerencsére aztán Zoli ráheggeszt még egy 50 kilós acél lemezt, és így még inkább érthetetlenné válik számomra, hogy fogjuk 3 méter magasra felrakni ezt a 300 kilós rettenet:
Ennél már csak egy dolog aggaszt jobban: Mi lesz, ha egyszer be kell mennem a pók-szörnyek fészkébe????
Eltelik az első nap, hazamegyek, aztán vissza iskolába, aztán megint haza, azonnal ágy, alvás. Másnap már kicsit jobban bírom a dolgot, egész nap bontott téglákat pucolok, hogy újra fel lehessen használni azokat - na ez a nem izgalmas, viszont fárasztó meló. De legalább lehet legózni, hogy stabil építmény készüljön belőlük. És itt a munkám gyümölcse, stabil toronyház 365 téglából:
A harmadik nap két érdekes dolog is volt:
1) Kiderült, hogy sziklát széthasítani légkalapáccsal pontosan ugyanolyan nagy élmény, mint ahogy azt kb. 8 évesen hittem!!!! :) A sziklák ott vannak a pók-szörnyes kép sötét részének alján - ez a hegyoldal a ház alatt, ahol bontunk, hogy legyen Őméltóságának hol tárolni a borait ;)
2) Sikerült felrakni a gerendát, és nem is haltunk bele. Most sem értem, hogy ez hogy lehet.

Mindent összevéve durva dolog ez a melósság, de legalább nem olyan idegbeteg, mint a pincérkedés. Ott nincs megállás egyáltalán, itt meg olyan óránként azért csak leül az ember egy kicsit pihenni :) Persze magyarokkal dolgozom... A reggel 5-ös kelés is nagyon durva, nem tudom ennek milyen élettani hatásai lehetnek hosszú távon. Egyre kevésbé vagyok halott esténként, remélem ez a tendencia folytatódik, mert egyelőre sajnos hiába végzem 3-kor a fizikai munkával (7-től 15-ig 8 óra épp), utána egyszerűen nincs kedvem már a mozgáshoz, így a szörfözéshez sem... Remélem hogy legalább a hétvégén ki tudok majd menni hajnalban, mert akkor sokkal jobbak a hullámok, mint napközben.
Az is tervbe van véve, hogy veszünk kocsit mi négyen, az is javíthat majd a kelés koraiságán - legalább néhány nap egy héten. De persze ezek még csak tervek.
Szóval nagy szerencsém, hogy megcsíptem ezt a melót, mert -még ha a magyarok nem is fizetnek olyan jól, mint az ausztrálok- kb. ugyanannyi pénzért dolgozom melósként, mint otthon senior consultant-ként :) Így most tudok félretenni zsét a tervezett nyaralásra, amire eddig sajna nem nagyon volt példa. Ja, és egyéni vállalkozó lettem, úgyhogy tényleg, hivatalosan is melósként keresem a kenyerem.
Szerintem egy csomó mindent kihagytam, kérdezhettek, ha valami érdekel még. Vagy fikázhattok, ha csak raboltam az időtöket ezzel a bejegyzéssel. Nézzétek meg a fényképalbumot a szellemesebbnél-szellemesebb képaláírásokkal ezen a címen!

Két dolog kiderült már az első három nap alatt: 1) A melósok menők. Pont. Tényleg, nem tudom miért, de sugárzik a lazaság belőlük. 2) Akármeddig fogom is ezt bírni, mindenképp egy nagyon jó tapasztalat ebbe belelátni.

Egyetlen dolog hiányzik csak nagyon: Mivel nem az utcai fronton dolgozunk, így eddig elmaradt a 14-84 év között válogatás nélkül minden nőnemű egyedre füttyögés, vicces-udvarlós beszólogatás. Remélem lesz majd az is, én is füttyögni akarok!!! :D

Bónusz I.
Aki nem szereti a trágárkodást, ne halgassa meg a Belga "Melós" c. számát, ami immár rólam is szól.

Bónusz II.
Melós Miki: