Karácsony Sydney-ben

Na, írok. Még nem a túráról ugyan - mindent csak szépen sorjában! A karácsonyhoz nem kell sokat írni, úgyhogy ez most épp megfelelő lesz.

Két fő részből áll egy karácsony Sydney-ben:
1. Hogy ünnepel a város, meg az itt élő emberek
2. Hogy ünneplünk mi


1. Itt az emberek 24-én még nem karácsonyoznak nagyon, de már ekkor elkezdenek tintázni, teszik ezt leginkább a homokos strandok egyikén. Aztán este berakja a Mikulás az ajándékot a zoknikba, amit reggel megtalálnak a kis szarosok, nagy az öröm, utána azonnal szalad mindenki a strandra, hogy most már tényleg büntető módon berúgjanak. Persze inni nem tudnak, úgyhogy csak söröznek, de ez is elég nekik. A módszer egészen pontosan az, hogy felállítanak Pávijjonokat, ahogy Heduka szokta mondani :) és sütik a sok húst a partokon mindenhol ingyenesen (!!) használható lacikonyhákon :) Idén ugyan ömlött az eső, de még így is konkrétan tömeg volt a parton. Zolival csak lestük a line-upról a szerencsétleneket, hogy ebben vajon mi lehet a móka.
A "városbéli puhányok - nyavajások" szintén karácsonyoznak, de ez kevésbé érdekes. Azért tettem egy sétát a városban, hogy az érdekesebb dolgokat lekapjam (Pl.: a QVB három emeleten átnyúló kék karácsonyfáját - ami természetesen csurig van Swarovski-kristályokkal).

Mindent egybevetve egész hangulatos buli itt a karácsony, de hideg nélkül, papucsban egyszerűen elérhetetlen a karácsonyi hangulat, punktumm! Aki mást mond, az nem ért velem egyet!

2. Természetesen én szörffel kezdtem, hiszen karácsony napját mivel lehetne kezdeni! :) Sajna az idő elég ergya volt, hullámok se voltak, így a fotók is szarok lettek, azért felrakok néhányat.
Aztán este otthon együtt karácsonyozott a kis "család" :) A kódszó prszkavka! Fogalmam sincs, hogy ezt hogy írják le, de szlovákul ez a csillagszóró, amiből elég sokat elhasználtunk, és közben ezt ismételgettük, mert nagyon viccesnek tartottuk. Hehe. Nagyon jó kajákat ettünk Andrea, Peti és Peri jóvoltából. Igen, csak én nem csináltam semmit, de én mosogattam utána :) Vagy azt is Andrea csináta végül? Nem emlékszem! :) Szóval megettük a sok rákot, salátát, csirkét, meg mindenféle egyéb finomságokat, nevettünk sokat a christmas cracker-ök debil viccein, aztán akartunk filmet nézni, de elaludtunk. Asszem. :)



25-én aztán természetesen mentünk Zolival megint szörfözni Bronte-ra. Na itt már nagyon király szörf volt, csak ömlött az eső, ahogy korábban már említettem. Persze ez a szörfben nem zavart, viszont meghozta az egyik legkellemesebb karácsonyi ajándékunkat: egy ideig Zolival ketten szörföztünk egész Bronte-n, három vízimentő felügyelete alatt, akik a kilátóban kucorogtak :) Szóval király egy nap volt a 25-dike. Este aztán beszéltem a családdal skype-on, bár a videóösszeköttetés nem jött össze, amit nagyon sajnáltam, de azért így is vicces volt.

Na több most hirtelen nem jut eszembe, nézzétek a képeket, meg a videót!
Csumpi!

1 megjegyzés:

  1. so cute ...
    :-x
    Videót: többet - többet!!
    ;-)
    Pávijjon kifejezést még nem láttam leírva.
    :D

    cuppp
    DH

    VálaszTörlés