Igazán pompás nap ez a mai!

Főkeetem reggel, hajnalban. Na az rossz volt. Aztán a szokásos módon elmentem melózni Mosman-be, és pakoltam is szorgalmasan úgy 2-3 órát. Aztán Frank szólt, hogy fotóznivaló van, a szomszéd medencéjében van egy hüllő, az eb meg nem akarja kiengedni! :)
Annyira jófej a gyíkuci, meg persze a kutyuli-mutyuli is! Hát nem ééééédeeees? :)
Aztán jött a szokásos reggeli-ebéd, ezt is elfogyasztottam ügyessen, majd kiderült, hogy valakinek ki kell mennie Palm Beach-re, a másik helyszínre megcsinálni egy olyan félórás, elég könnyű melóra. Ez azért érdekes, mert az út oda 1 óra, meg vissza is (tehát két óra fizetett autókázás):

View Larger Map
Természetesen jelentkeztem, hogy elmegyek Csabival, nyilván. Mint a neve is mutatja, Palm Beach nem szar hely, a ház amit építünk (azaz én még nem, csak a többiek :) most ér kb. 600M forintnak megfelelő dórát, de mire kész lesz, 1,5MD lesz az értéke. Ilyen a kilátás a ház teraszáról:
Asszem ki is rakom Facséra a következő képaláírással: "Az új munkahelyem" :)
(Ki is rakok még egy csomó képet a mai napról, a bejegyzés végén megtaláljátok a linket) Na ott ügyesen megcsináltuk a melót, majd lesétáltunk a partra, hogy lehűtsük a lábunkat az óceánban :)
Emígy robban a hullám a sziklát ot:
Hazafelé aztán elmentünk még sok beach mellett, az egyiken láttam -itt ausztráliában először- szép öblös csöves hullámot. Lenyűgöző látványt nyújtott számomra ;)
Közben telcsin lebeszéltem egy találkozót valakivel Manly-be holnapra, hogy megnézzem az eladásra kínált deszkáját. Aztán visszaértünk Mosman-be, ott dolgoztunk még egy kemény negyed órát, aztán irány haza kocsival (Csabi Bondi-ban lakik, úgyhogy egy jó darabon elvisz).
Itthon Peri várt egy egész tepsi sültcsirkével, amiből elég sokat be is termeltem azonnal, majd még kajáltam egy kicsit, és össze is estem volna, ha nincs Petike motivation speech-e, amivel gyakorlatilag elzavart szörfözni :) Természetesen a szörfözésről nincsenek fotók még mindig, mert csak egy pólót viszek ilyenkor csak magammal.
Szóval elindultam Maroubrára, de már Coogee beach-en gyanús volt a dolog: azon a parton, ahol nem lehet szörfözni, 2-300 méterre a nyílt vízen kialakult egy törés, ahol konkrét csövet láttam! Gondoltam, hogy ezek szerint nem hazudott az előrejelzés a 2-2,5m-es hullámokról. Így egy kicsit vegyes érzelmekkel szálltam fel a buszra Maroubra irányába, ahol a várakozásoknak megfelelően akkora hullámok voltak, amiket még nem láttam ott. De hát ha már ott voltam, akkor irány a víz! A látvány Ady-s volt: fekete tenger, fekete ég, fekete ruhás szörfösök :) ez olyan félelemmel töltött el, hogy -dZé szavaival élve- najó, ez kicsit vulgáris lenne ide :D Na mindegy, parás. Aztán persze a lineup-ra kijutás eszetlen kűzdelem volt. Olyan hullámok törtek pont az orrom előtt (azaz rám), hogy a fenékig le kellett úsznom, hogy ne vigyenek magukkal. A deszka ilyenkor kint marad a felszínen, azt viszi is a víz, aztán igyekszik letépni a lábam. Aztán amikor kiderül, hogy a póráz az erősebb, akkor a deszka kirepül a vízből. Egyik alkalommal konkrétan kilőtt a vízből, és elkezdett pörögni a levegőben, úgy esett le az orrom elé. Ilyet láttam már sokat videón, de élőben azért parásabb. Gondoltam is, hogy hagyom a francba, és inkább elszaladok, úgyis kezdett már villámlani, meg csomagoltak a vizimentők es. De aztán mégis bebróbálkoztam, és meglepő módon sikerült egy-két komolyabbat is mennem. Mondjuk pont kettőt. Két óra alatt! :D De ez tényleg nagy szám - nekem. Egy hónappal ezelőtt még tuti nem ment volna! Persze estem olyanokat is, amitől azért beparáztam. Amikor az ember leesik a hullám elé, az meg felkapja, és aztán egy szép kör megtétele után odavágja, az életközeli élmény! :) Na mindegy, nem untatlak titeket a szörfös témával tovább. Más nem is nagyon történt, csak beindult a vihar, a felhők konkrétan hullám alakúak voltak :) villámlott sokat, én meg elindultam hazafelé. Aztán megkérkeztem haza.
Csak ennyit akartam mondani, hogy miért volt olyan jó nap ez a mai.
(Ja, és még az is hihetetlen jó volt ma, hogy oda is és vissza is azonnal jött a 353-as busz, ami a köztudottan legmegbízhatatlanabb városi tömegközlekedésnek helyt adó Sydney-ben is kimagaslóan megbízhatatlan. Ha akkor megyek ki a megállóba, amikor kéne jönnie, akkor átlagosan 20 percet várok rá. Ez persze nektek nem mond sokat, de nekem ez rontja a legtöbbet a szörfözési élményemen. DE ma nem ez volt! :)

Bónusz kép - Ha szörfös nincs is, itt egy újabb Melós Miki kép a gyűjteménybe! :)
Na itt van az album, nézzétek meg a napomat!

2 megjegyzés:

  1. A gyikos-kutyas kep nagyon aranyos :))))) Lattad a gyikot a vizen futni?? Nagyon tuti!!!

    VálaszTörlés
  2. Pompás nap?
    Hawaiinak meg annyi?
    hogy is van ez....

    http://index.hu/tudomany/2009/11/17/eltunoben_a_hawaii_tengerpartok/

    VálaszTörlés